50 nap alatt összesen 2624 km-t gyalogolt Kinyó Zsolt.
Szinte percre pontosan az ötven nappal ezelőtt megadott időpontban, a rövidebb eltévedéseket nem számítva 2624 kilométerrel a lábában Kinyó Zsolt megérkezett Nagymágocsra. Szeptember 10-én innen indult és végigjárva a magyarországi Kék-túra teljes útvonalát ötven nap elteltével ide érkezett célba. A megérkezés megható pillanatai után kérdeztük a kiváló sportembert.
– Ennyi megtett kilométerrel a lábadban és immár a célban – hogy érzed magad?
– Tök jól. Kissé megviselt vagyok, megtört, de ugyanakkor boldog is, hiszen sikerült.
– Melyik része volt a legnehezebb az útnak?
– A Mátrával nagyon megküzdöttem. Kékestető környékén úgy éreztem, hogy kis túlzással lélegeztető gépre, defibrillátorra lenne szükség, hogy összerakjam magam. A másik, amikor bejött a nagy hideg. Volt részem hóban, minuszokban, felhőszakadásban és „minden földi jóban”. Azt hiszem el tudjátok képzelni, milyen érzés amikor az ember fázik, ugyanakkor a cipőjéből néha ki kell a vizet öntenie, ráadásul arra a napra még van hátra x kilométer. De ez ezzel jár. Aki ilyesmire szánja magát, annak ezt is be kell kalkulálni.
– A cipőd hogy bírta?
– A cipőm konkrétan nullás. Nem csak a talpa kopott el, hanem az a réteg is, amire a talpát ragasztották. Ez már csak relikviának lesz jó.
– Szeptemberben, nyári melegben indultál. Volt részed a télben, most megérkeztél az őszbe. Hogyan lehet erre ruházattal felkészülni úgy, hogy a hátizsák se legyen túlsúlyos?
– Gyakorlatilag sehogy. A hátizsákom víz nélkül 10 kiló. Erre jön 2 liter folyadék és ezzel kellett a napi penzumokat (40 – 80 km) teljesíteni. Tehát bepakol az ember, amit jónak gondol, aztán hidegben, melegben azzal kell gazdálkodni, ami van. Semmi sírás, „így jártam”.
– Milyen volt az utolsó nap?
– Viszonylag gyorsan eltelt, aztán estefelé, amikor Ótompahátnál elértem a szentesi úti kék túra jelzést, amiről sokat ábrándoztam – hát az nagy boldogság volt.
– Most egyenlőre, gondolom kisétáltad magad. Van-e már valami újabb terv-kezdemény a fejedben?
– Apróbb csírák mindig vannak. Aztán, hogy melyik hullik jó talajra, és melyik szökken szárba, az még a jövő zenéje…
