- hirdetés -

Cigánybál lesz októberben, nemrég pedig Csatkán jártak a kisebbségi képviselők.

A szeptember 7-i ülés kezdetén Simondán Gusztáv CKÖ elnök arról tájékoztatott, hogy  december 31-ig meghosszabbították a közcélú foglalkoztatottak szerződését. Annak érdekében, hogy mások is munkához jussanak, néhány romát nem alkalmaznak tovább, helyettük felvettek másokat, így a létszám változatlan maradt.

A csatkai zarándokútról tartott beszámolót Csurár János képviselő, melyen egy nyertes pályázatnak köszönhetően vehetett részt az orosházi Cigány Kisebbségi Önkormányzat.
„Nagyon sokan jelentek meg ezen a hagyományos eseményen, melyen mintegy 20 ezer roma vett részt, akik az ország minden szegletéből, sőt még külföldről is jöttek” – mondta.

Cigánybál 300 ezerből

A továbbiakban a szintén pályázati pénzből megvalósult cigány néptáncoktatásról hangzott el beszámoló, a foglalkozások szeptember elsejétől újra elkezdődtek, a gyerekeket Orbánné Kovács Ilona oktatja. Ezt követően pedig az idei költségvetés első félévi alakulásáról tájékoztatott Lakatos Tibor a CKÖ pénzügyi Bizottságának elnöke.

Arról is határoztak az ülésen, hogy október 10-én, a művelődési házban rendezik meg a hagyományos cigánybált. A rendezvényen Kóró Gyula és tambura zenekara lép fel. Az együttes a romák körében igen népszerű, nemcsak országos szinten, de külföldön is igen elismertek. A bálra további 200 ezer forintot különítettek el, egy korábbi ülésen már 100 ezer forintot megszavaztak a rendezvényre (200 ezer az együttesnek, 100 ezer a terembérletre). Mintegy 300-400 vendéget várnak az eseményre.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.