Elindult a munka, évtizedes igényt váltanak valóra – Tanuszoda épül a belvárosban

Megkezdődtek az egykori tüdőgondozó épületének bontási munkálatai az Ady Endre utcán. Ez a feltétele annak, hogy megvalósuljon az önkormányzat azon célja, hogy a helyiek a tervek szerint egy minden igényt kielégítő, modern tanuszodát vehessenek birtokba. Parkolókat is kialakítanak a jobb megközelíthetőség érdekében.

A tanuszoda építésére kijelölt terület – ugyancsak az orosháziak igényeit figyelembe véve – a belvárosban, az Ady Endre utcán található, a szóban forgó telek egy része önkormányzati tulajdonú, egy része pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) tulajdona. Bojtor Istvántól, Orosháza alpolgármesterétől megtudtuk, hol tart jelenleg a tanuszodával kapcsolatos ügyintézés.

– Orosháza önkormányzata az ÁEEK-tól kapott teljes körű felhatalmazást, hogy intézkedjen a volt tüdőgondozó bontásáról. Ennek elkészült a terve és a munkát már meg is kezdte egy helyi vállalkozás, az Iványi Építőmester Kft. – mondta el az alpolgármester, hangsúlyozva, Orosházát kiemelkedő, eredményes sportélet jellemzi, ezért is fontos, hogy bővítsék az infrastruktúrális lehetőségeket a verseny- és szabadidősporthoz.

Simonka György kiemelte, a sport infrastruktúra fejlesztése hosszú távon kedvezően hat majd a helyi turizmusra, az egészségügyre és a munkahelyteremtésre. (Fotó: Rosta Tibor)

– A cél, hogy a modern létesítmény minden igényt kielégítsen, előnyös legyen a tanulóktól kezdve a hobbiszinten úszókig, minél több lehetőséget biztosítva a rendszeres mozgásra, sportolásra, az egészséges életmódra – mondta el a lapunknak a helyszíni bejáráson Simonka György országgyűlési képviselő hozzátéve, nagyon sok munka (tervezés, egyeztetés, engedélyeztetés) van abban, hogy Orosháza végre egy tanuszodával gazdagodik. A politikus kiemelte, a sport infrastruktúra fejlesztése hosszú távon kedvezően hat majd a helyi turizmusra, az egészségügyre és a munkahelyteremtésre.

A Városfejlesztési Irodától korábban megtudtuk, hogy a vadonatúj sportlétesítményben két medence kap helyet (tízszer hatméteres, nyolcvan centiméter mély, illetve 15-ször 25 méteres, két méter mély), a hozzátartozó öltözőkkel, mosdókkal, büfével és váróval kiegészülve, sőt egy nyertes Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatnak köszönhetően új parkolókat is kialakítanak majd az Ady Endre utcán.

Az egykori tüdőgondozó épületének bontását nagyképeken mutatjuk meg az OrosCafén: http://oroscafe.hu/2018/07/06/fokuszban-bontjak-a-tudogondozot/


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás