Gádoroson Sanyi bácsiként emlegették Kis Sándort, aki 63 évet töltött igehirdetéssel, ebből 12-t Orosházán, újra életet lehelve a rendszerváltás előtti időszakra már-már felmorzsolódott református gyülekezetbe.
1924.május 14-én született Békésen, református családban, Kis Sándor és Domokos Eszter négy gyermeke közül elsőként. Hatévesen félárva lett, balesetben elhunyt édesapja helyett a nagyapa segített gondjukat viselni. Özvegy édesanyja ettől kezdve úgy tekintett fiára, mint leendő támaszára. Igen nehéz körülmények között éltek.
Szellemi képességeire és tudásvágyára már az elemi iskolában felfigyelt tanítója.
Igyekezetének és szorgalmának köszönhetően 1942-ben jeles eredménnyel érettségizett a békési református gimnáziumban. Egy évig tanítványokat vállalt, hogy némi pénzt gyűjthessen és megkezdhesse egyetemi tanulmányait. 1948-ban végzett a debreceni Tudományegyetemen és a lelkészképző intézetben. 1949-ben került Orosházára, ahol a vallásoktató lelkészi állást töltötte be nagytiszteletű Horváth Kálmán mellett 1954-ig, ezt követően 2 évig beosztott lelkész volt a békési gyülekezetben.
Pólya Ilonával 1954. augusztusában ismerkedett meg, 1956. április 21-én pedig házasságot is kötöttek. Három gyermekük született, Sándor, Édua és Médea. Felesége mérlegképes könyvelői végzettséget szerezve a Tsz-irodában dolgozott, emellett a gyülekezet körében, férjét mindenben segítve vett részt a beteglátogatásban, majd később a hitoktatásban is, végezte a kántori feladatokat, patronálta a gyengéket és elesetteket.
Nehéz évek
Kis Sándor lelkipásztor 1956-65 között a Hódmezővásárhely külterületéhez tartozó pusztaközponti gyülekezetben szolgált. 1965 decemberétől 1981-ig Gádoros, valamint Nagyszénás és Kisszénás lelkipásztora volt. Mivel nem követte az akkori egyház államhoz való viszonyának fő irányvonalát, az ötvenes évektől kezdődően méltatlanul nehéz körülmények között kellett gondoskodnia családjáról. Előbb özvegy édesanyját és fiatalabb testvéreit igyekezett támogatni, majd három gyermeke taníttatása és útra indítása érdekében volt kénytelen folyamatos napszámos munkát is végezni. Olyan szolgálati helyet, amelyből legalább szerényen el tudta volna tartani családját, nem kapott. Akkoriban, mint maga mesélte, aki érvényesülni akart elkötelezettsége vagy tehetsége szerint, megtörtént, hogy csak annak árán tehette ezt meg, ha mások kiszolgáltatottá tételében hajlandó volt részt venni.
A végső felmorzsolódás veszélyének kitett orosházi gyülekezetet kaphatta meg közel hatvan évesen, és tette lehetővé hűséges igehirdetői és hitoktatói munkája által, hogy az a rendszerváltást követő évekre fejlődőképes és sokasodó gyülekezetté vált. Lelkészutódainak úgy adta át a stafétát, hogy volt már kiknek körében közösségi életet fejleszteni, új munkatársakat kinevelni, gyülekezetépítést végezni.
Kis Sándor 1981-1993. között volt az orosházi gyülekezet megválasztott lelkipásztora. Innen járt ki egyidejűleg a gádorosi, nagyszénási, kardoskúti, pusztaföldvári, és egy ideig a csorvási gyülekezetbe is. Nyugdíjasként költözött Gádorosra, ahol 2012 őszéig látta el a lelkészi teendőket. Példaértékű emberi magatartása megbecsüléséül Gádoros Nagyközség díszpolgárává választották 2003-ban. Aktív igehirdetőként Kis Sándor 1949-2012. között mintegy 63 évet szolgált, Isten különös ajándékának tekintette, amikor vendégként Svájcban németül, francia hugenotta gyülekezetekben franciául, a huszita gyökerű lengyelországi református gyülekezetek körében lengyelül, a sarkkörön túl található Nurmesben finnül hirdette Isten rábízott üzenetét. Az idegen nyelvek iránti vonzalma évtizedeken át töretlen maradt.
Kutatott és írt is
Tudományos érdeklődése diákkorában a vallástörténet, majd később, a lengyel nyelv elsajátítását követően az egyháztörténet felé fordult, és a szórványban élő református egyházak életéről gyűjtött anyagot, fordított szakcikkeket megosztva az akkor még alig kutatott területre vonatkozó adatokat a Doktorok Kollégiuma Egyháztörténeti szekciója tagjaival, melynek munkájában a kezdetektől, 1978-tól 2008-ig, három évtizeden át aktívan részt vett. Szakcikkei a Református Egyház című folyóirat valamint a teológiai szemle hasábjain olvashatók, könyve Képek ismeretlen református egyházak történetéből címmel 1993-ban jelent meg.
Hagyatéka saját kérésének megfelelően a Sárospataki Református Kollégium Levéltárában került elhelyezésre.
