Gál Diána Babett
Eliza egy angyal – Előadás a zsinagógában
Karácsonyi produkció az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola VM Diákszínpad Társulatának előadásában.
Karácsonyi ünnepség a hajléktalanszállón
Karácsonyi ebéd, ajándékcsomag és előadás várta a hajlék nélkül élő embereket december huszadikán.
Szombaton lobban fel a vasárnapi láng
Idén úgy alakult, hogy az utolsó adventi vasárnap, szentestére esik. Ezért a főtéren álló adventi koszorún, szombaton lobban fel a negyedik gyertya.
Változások a Munka Törvénykönyvében – Januártól módosul
Változik a munka törvénykönyve 2018. január 1-től. Összefoglalta a módosításokat a Rátkai Ügyvédi Iroda munkajogi blogján.
Nagyon jó pedagógus környezetben dolgozom- Beszélgetés Kardosné Bánhidi Évával
Zeneszó, ének, és feldíszített környezet. Ez a légkör fogadott bennünket, mikor beléptünk az orosházi zeneiskola ajtaján. Az új igazgató, a régi tanár, mosolyogva invitált bennünket irodájába, hogy meséljen az őket ért változásokról.
Akiket homlokon csókolt a múzsa – Programok, évértékelő a művészeti iskolában
A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója ismertette velünk az idei és jövő évi rendezvényeket.
Riasztás az esőzések miatt – Marad a borús idő
Az ország nagy részén ismét jelentős mennyiségű csapadék esik. Szombat éjfélig riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Kétszámjegyű garantált bérminimum-emelkedés az előző évhez képest – Tovább bővülő foglalkoztatás
A kormány döntése alapján 2018. január 1-jétől a minimálbér 8 százalékkal, míg a garantált bérminimum 12 százalékkal emelkedik az előző évi bruttó értékhez képest.
Hegyen völgyön át muzsikálnak – A Holló Együttes előadása Orosházán
Ajtók becsukódtak, szemek nagyra nyíltak december 13-án, a Petőfi Művelődési Központ színháztermében. Idén is sikeres volt a Micimackó bérlet.
Ismét egy boldog óvodás csoport – Kinyílt még egy ablak a főtéren
A könyveknek örülök a legjobban- mondta az egyik Bácskai utcai óvodás miután kinyitották az ajándékokat, december 13-án, a főtéren.
Jeges szélvédők az utakon – Télen is fontos látni és látszani
Egyre gyakoribb, hogy fagypont alá süllyed a hőmérséklet, jegesednek az utak, a gépjárművek szélvédői. Az ORFK felhívja a gépjármű tulajdonosok figyelmét a látni és látszani elv fontosságára.
Karácsonyváró Nyugdíjas Fesztivál
Orosházán a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének székházában Karácsonyváró Nyugdíjas Fesztivált tartottak, december 8-án.
Forduljunk egymás felé – Karácsonyi ünnepség a tanyán élő időseknek
Családjuktól távol, magányosan élő időseknek tartottak ünnepséget december 12-én a művelődési házban.
Sikeres táncosok – Bánfi Antal és Bellágh Mária
Bánfi Antal és Bellágh Mária orosházi táncosok, sikeresen szerepelnek a megmérettetéseken.
Az esküvői torta élete – Szabó Ákos fotókiállítása
Szabó Ákos fotókiállítása nyílt meg december 10-én, Orosházán a Petőfi Művelődési Központban. Ficsor Zoltán cukrászmester neve és munkája sokunk számára ismerős. A képek által a tortakészítés folyamatába nyerhetünk betekintést.
Ez a legszebb hivatás a világon – Dominkó Sándor a hét embere
Az Orosfarm Zrt. vezetője, de számos területen aktívan tevékenykedik. Szívesen segít másoknak, több karitatív szervezet tagja. Ha nem dolgozik, akkor vadászként járja a határt.
Meghitt ünnep – Advent Rákóczitelepen
Immár nyolcadik alkalommal gyűltek össze a Rákóczitelepiek ünnepelni a Művelődési ház elé.
Orosházi képzőművész Gyulán – Szelényi Katalin kiállítása a Százéves cukrászdában
Szelényi Katalin orosházi képzőművész kiállítását tekinthetik meg Gyulán, a Százéves cukrászdában az odalátogatók.
Eső, hó, köd – Ezek várnak hétvégén
Igazi téli időjárásban lehet részünk hétvégén az előrejelzések szerint.
Elveszett a Mikulás – Ünnepség az Egységes Szociális Központban
Immár második alkalommal rendezett Mikulás ünnepséget a dolgozók gyermekeinek, az Egységes Szociális Központ, december elsején.
Ünnepek biztonságosan
Az ORFK az ünnepek közeledtével felhívta a figyelmet a biztonságra. A tudnivalókat Kis Rozália orosházi rendőr főhadnagy mondja el.
Eljött a hólapát ideje – Kinek a feladata a csúszásmentesítés?
A téli időjárás megnehezíti a közlekedést. A frissen leesett hó életveszélyes lehet, ezért az utakat takarítani kell. Fontos tudni kinek mi a feladata.
Év végi díjeső – Átadták a Magyar Teátrum Díjakat
Nyolcadik alkalommal gyűltek össze december harmadikán, a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak képviselői Békéscsabán, a Jókai Színházban, hogy látványos gálaműsorral és díjátadóval ünnepeljék meg a színházi háttérszakmákat.
Orosházi ünnepvárás – Meggyújtották az első gyertyát
Fellobbant az első láng Orosháza adventi koszorúján december 3-án, ezzel együtt az utcák is ünnepi díszbe öltöztek.
Adventi hangolódás Rákóczitelepen
Idén nyolcadik alkalommal gyűlik össze Rákóczitelep apraja-nagyja ünnepelni a Művelődési ház elé.