- hirdetés -

A kapcsolat és az együttműködés örökre szól. Tusnádfürdő, Nagykároly és Zomba polgármesterei érkeztek Orosházára a településalapítás 280. évfordulója alkalmából. A látogatás célja az ünnep mellett a meglévő testvértelepülési kapcsolat megerősítése volt. Április 24-én a települések vezetői Dávid Zoltán polgármesterrel együtt írták alá az erről szóló okiratot, remélve, a kapcsolatot a jövő nemzedékei is tovább ápolják majd.

Testvértelepülési ünnepi ülésnek adott otthont a polgármesteri hivatal nagyterme április 24-én. A településalapítási ünnepség kapcsán látogatott el a városba Kovács Jenő, Nagykároly, Butyka Zsolt, Tusnádfürdő, valamint Szűcs Sándor, Zomba polgármestere. A negyedik testvértelepülés, Szenttamás vezetője, Radijov Debeljački elfoglaltságai miatt ugyan nem tudott jelen lenni, de lélekben ő is csatlakozott az eseményhez, melynek keretin belül hivatalosan is megerősítették a települések közötti kapcsolatot.

– Nagy öröm, hogy együtt lehetünk ezen az ünnepélyes alkalmon. A mai nap igazán különleges, hiszen újabb megerősítéssel igazoljuk a kapcsolatot településeink között. Úgy gondolom mindez örökre szól. Bármi történik is, az együttműködés és az odafigyelés nem szűnik meg – hangsúlyozta Dávid Zoltán polgármester.

Az okiratban foglaltak szerint az együttműködés célja a meglévő testvértelepülési kapcsolat megerősítése, a baráti együttműködés elmélyítése, annak szilárd tudatában, hogy e szándék egybecseng a polgári közösség szándékával. Az aláírás előtt azonban minden polgármester mondott néhány szót, visszaemlékezve az eddigi kapcsolatra és reményét fejezve ki a jövőt illetően.

– Nagyon fontos számunkra, hogy megerősíthetünk egy elődeinknek köszönhető együttműködési szerződést. Amit mi papíron hátrahagyunk, az a jövő nemzedékeknek megmarad, és tudni fogják, habár egy határ választ el minket, igazából összetartozunk – fogalmazott Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere. – Jó érzés itt lenni, hisz már 1995 óta vagyunk kapcsolatban Orosházával. Én 2008-ban érkeztem ide először, és jó volt látni, hogyan működik a város, a fürdő. Mindez számunkra is adott egy támpontot, és ahogy akkor is, most is, a jövőben is együtt tudunk tenni a fejlődésért – hangsúlyozta.

Nagykároly vezetője, Kovács Jenő hasonló tapasztalatokról számolt be Orosházával kapcsolatban. A település már 30 éve áll testvérvárosi viszonyban Orosházával. – Már 20 éve vagyok polgármester, és habár most nem indulok, boldog vagyok, hogy polgármester voltam. Jó érzés, hogy öt év után újra itt lehetek és részt vehetek az ünnepségen. Fontos kapcsolat ez és nem a protokoll miatt, a fő a tudás és a kultúra – emelte ki.

A beszédek után következett az okiratok aláírása, mellyel hivatalosan is megerősítették a kapcsolatot a települések között. Dávid Zoltán városvezetőként minden polgármesternek egy kis ajándékkal is készült, az átadás után pedig egy meglepetés várt Zomba polgármestere számára.

– 280 esztendeje, hogy a mai Orosháza területére megérkeztek azok a zombai családok, kiket evangélikus hitük miatt üldöztek el. Az ősök emléke együtt él a várossal mint múlt, jelen és jövő. Tavaly született meg bennem a gondolat, hogy a városalapítási évfordulón a zombai barátainknak egy különleges ajándékkal kedveskedjünk. Varga Attilával, Szabó Pállal, Török Mátéval, Szula Csabával és Molnár Bélával közösen megalkottuk Orosháza díszkulcsát, amit jelképként most Zombának adunk – ismertette Szilasi-Horváth Tibor, a díszkulcs megálmodója.

A kulcsot Dávid Zoltán polgármester adta át, mely az jelképezi, Orosháza mindig nyitva áll a Zombáról érkezők előtt. Szűcs Sándor, Zomba polgármestere ezzel kapcsolatban hozzátette, legyen ez egy olyan kulcs, mely több zárat nyit, így településük is mindig szívesen fogadja az orosháziakat.

– A testvérvárosi kapcsolat talán Orosháza és Zomba között a legszorosabb, hiszen 280 évvel ezelőtt onnan indultak el a ma is itt élő emberek ősei. 2002 óta már harmadszor erősítjük meg ezt a kapcsolatot és bízom benne, utánam is lesz olyan polgármestere Zombának, aki ezt a kapcsolatot tovább ápolja – fogalmazott Szűcs Sándor.

Az ünnepélyes aláírás után még nem ért véget a program a testvértelepülések polgármesterei számára. Mivel legutóbbi látogatásuk óta sokat fejlődött és változott Orosháza, így dr. Blahó János, a Táncsics Mihály Gimnázium címzetes igazgatója egy dottós városnézésre invitálta őket. Útközben több nevezetes pontot is érintettek, miközben az igazgató részletesen mesélt nekik a város történetéről, az épületekről.

Fotók: Nagy Kristóf

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.