- hirdetés -

Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. (Mt 28,5-6)

Mindannyian szeretnénk teljes értékű, minőségi életet élni. Kellemes életre berendezkedni, tartozni valakihez, meghittségben lenni másokkal és „jóban lenni” önmagunkkal. Már az egészen kicsi gyermek is vágyik a biztonságra, az elfogadásra, sőt, a sikerélményekre is, még ha nem is tudja igazán pontosan megfogalmazni ezekkel kapcsolatos érzéseit. Felnőttkorunkra viszont már nem csupán zsigerből törnek elő belőlünk az igények: ekkorra már képesek vagyunk nemcsak átgondolni, de ki is mondani, megosztani másokkal vágyainkat és elképzeléseinket arról, milyen élet után áhítozunk.

Húsvét a „nagybetűs” Élet ünnepe, hiszen Jézus feltámadása, a halálon aratott győzelme azt hirdeti számunkra, hogy Isten által a mi életünk is képes a naponkénti megújulásra. Akkor is, ha egy-egy napon reménytelennek tűnik minden. Akkor is, ha úrrá lett rajtunk a szomorúság vagy teljes a kétségbeesés. Akkor is, ha nincs reményünk arra, hogy bármi is változzon körülöttünk vagy bennünk. Akkor is, ha úgy érezzük, nincs, aki osztozzon velünk mélységes fájdalmunkban, gyászunkban.

Az Isten által felkínált Élet, vagyis a végső beteljesedés nem kizárólag egy jövőbe mutató esemény, hanem olyasvalami, amit már a „mostban” megélhetünk, és amiből meríthetünk. Ha a húsvéti fényt közel engedjük magunkhoz és ha azon keresztül tudjuk látni önmagunkat, környezetünket, ügyes-bajos dolgainkat, akkor életünk valamennyi területén észrevehetjük az újjáteremtés lehetőségét. Mert Isten gyógyító jelenléte ma is hat ránk, hiszen Ő ma is velünk van, közöttünk, és kísér minket ebben az életben is. Mert neki a „mostunk” épp olyan fontos, mint a jövőnk. Éppen ezért Jézus feltámadása nemcsak az új élet ünnepe, hanem a reménységé is. Ünnepe annak, hogy az időn kívüli Isten folyamatosan kísér bennünket valahonnan valahová, hogy nem hagy minket magunkra, hanem a teljesség felé vezet minket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.