Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából 2024. március 12-én Eleken ünnepi közgyűlést tartott Békés Vármegye Önkormányzata. A megemlékezésen Zalai Mihály, az önkormányzat elnöke Péntek László helytörténésszel, a Körösfői Rákóczi Kultúregylet elnökével elnöki elismeréseket adott át. A kitüntetettek egyike dr. Seres Zsuzsanna belgyógyász, nephrológus főorvos volt.
Dr. Seres Zsuzsanna Kiskunfélegyházán született, Szegeden nevelkedett, ott végezte iskoláit, az általánostól az orvosi egyetemig. 1986-ban vette át summa cum laude diplomáját , akkor került az orosházi kórházba, amely azóta is az egyetlen munkahelye.
– Már középiskolás koromban kialakult, hogy az orvosi hivatás felé orientálódom. Volt ebben egy pici családi indíttatás is. Édesapám psychiátriai osztályon dolgozott ápolóként és engem már akkor vonzott a kórház világa. Az egyetemen előbb pszichiáter akartam lenni, de később mégis a belgyógyászat mellett döntöttem. ’86-ban kerültem Orosházára, Lakos főorvos úr osztályára. Előbb az I. Belgyógyászati osztályon dolgoztam, majd ’94-től a II. Belgyógyászati szakrendelésen. Több mint tíz éve a sürgősségi osztályon is látok el ügyeletet. 2011-ben, fiaim cseperedése után tettem nephrológiai szakvizsgát , majd 2020-ban hypertonológiából licencvizsgát. Nagyon remélem, hogy az első munkahelyem egyben az utolsó lesz és innen megyek majd nyugdíjba.
– Mi a legnehezebb az ön munkájában?
– A kudarcot viselni. Mert sajnos az is előfordul, hogy már nem tudunk segíteni egy betegen. Az utóbbi időben az egészségügyben zajló folyamatos változáshoz, átalakuláshoz való alkalmazkodás is egyre nagyobb kihívás.
– És mi a legszebb?
– A betegek hálája. Nagyon jólesett, amikor egy vesetranszplantált betegem első útja hozzám vezetett, megköszönni a segítségemet. Volt, hogy két év után keresett meg egy másik páciens beszámolni a sorsáról. Hálás volt, hogy gyorsan megállapítottuk a bajt és a megfelelő szakemberhez irányítottam további kezelés érdekében, ami hozzásegítette a gyógyuláshoz. Sok ilyen kisebb-nagyobb sikerélmény ér és ez erőt ad. Sok a gondozott betegem is, akik ragaszkodása szintén hasonló öröm.
– Mire gondolt, mikor megtudta, hogy megkapja ezt az elismerést?
– Előbb azt tudtam meg, hogy az igazgatónk, dr. Bozsár Stefánia felterjesztett az elnöki elismerésre. Az ember nem a kitüntetésért csinálja a dolgát, de rendkívül jól esik, ha néha észreveszik a munkát, amit több évtized alatt elvégzett.
– Mi járt a fejében, amíg a helyéről odaért Zalai Mihályig?
– Nagyon boldog és meghatott voltam és az alatt a kis út alatt főképp az járt az eszemben, hogy nehogy elsírjam magam. Ilyenkor azért végigfut az ember fejében az a sok év, ami mögötte van. Rendkívül hálás vagyok azoknak, akik segítettek a pályámon. Tanítómestereimnek, az engem körülvevő kollégáimnak, főnökeimnek, a társkórházakban dolgozó kollégáknak, hisz egyedül a töredékét sem tudná az ember megvalósítani annak, amit együttműködve igen. Rendkívül hálás vagyok a családomnak. Ezt a munkát, illetve mellette a kongresszusokon tartott előadásokat, továbbképzéseket egy nyugodt hátország, támogató család nélkül nem lehetne végezni.
