2006-ban a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségtől Mesterszakács címet kapott, majd a 2012-es luxemburgi világbajnokságon szerzett arany- és ezüstérem, valamint a két évvel későbbi németországi olimpia aranya és bronzai után 2015-ben a szakma a Masterchef, azaz a nemzetközi mesterszakács címmel is elismerte művészien igényes, a gasztronómia csúcsát jelentő munkásságát. A gádorosi származású Törőcsik Zoltán az orosházi Hotel Alföldben sajátította el a konyhaművészet alapjait, bő húsz éve pedig Svédországban kamatoztatja tudását. Ritkán jön haza, de bárhol, bármikor találkozzék is egykori mentorával, Dér József konyhafőnökkel, biztosan egymás nyakába borulnak örömükben.
Olimpiák és világbajnokságok soráról hoztál el érmeket. A szakmai elithez tartozol, aki ismeri a szakácsmesterség csínját-bínját. Hogyan élted meg ezt az utat? Hosszú, munkával teli évekként vagy inkább élményként?
– Imádok versenyezni. Szakmunkás koromban indultam először, akkor még tanuló kategóriában, és mivel egy aranyat és két bronzot hozott el a csapatunk a budapesti Duna Palotából, úgy éreztem, érdemes folytatnom. Kinyílt előttem egy teljesen új világ, elkezdett foglalkoztatni, mennyire sokféle és sokszínű a kreálható ételek sora. Figyelgettem a neves, versenyző szakácsok ötleteit, az újabb és újabb trendeket, és én magam is kísérletezgetni kezdtem. Még a kilencvenes évek közepén járunk, amikor nagyon menők voltak a halak és a vadak, illetve a hidegkonyha. Sikeresen elsajátítottam ezek titkait, így a Magyar Szakács Szövetség által rendezett versenyekről szép eredményekkel tértem haza. Jól éreztem magam itthon is, minden adott volt egy boldog és sikeres élethez, de aztán ahogy belekóstoltam Svédország kultúrájába, gasztronómiájába, az emberek mentalitásába, vágyni kezdtem a kinti életre.
Akkor téged nem egy visszautasíthatatlan munkalehetőség, hanem inkább a kalandvágy vitt külföldre?
– Bő húsz évvel ezelőtt a barátaimat látogattam meg, mint turista jártam az országot, és egyszerűen beleszerettem. Megtetszett az itteni élet, a vendégszeretet és a kedvesség, amit az itt élők árasztanak magukból. Aztán elkezdtem tanulmányozni a svéd ételeket, sokat olvastam az éttermeikről, szakácsaikról. Többszöri kiutazás, baráti látogatás után végül úgy döntöttem, maradok. Egy ideig még ezután is magyar színekben versenyeztem, sőt, olyan időszakról is mesélhetek, amikor egyszerre voltam tagja a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségnek és a Svéd Szakácsszövetségnek. Megvolt bennem a nyitottság minkét irányba, jó példa erre, hogy a svéd nyelven kiadott szakácskönyvemben megtalálható a gulyásleves receptje is.
Ennyi szakmai elismerés és a munkában eltöltött sikeres évtizedek után kapkodnak utánad az éttermek?
– Remek helyen, fantasztikus emberek között dolgozom, több mint két éve vagyok a Compass Group nemzetközi étteremlánc szakácsa. Helyileg Göteborgban munkálkodom, bár előfordul néha, hogy máshol is besegítek, ugyanis a lánc – csak Svédországban – ötszáz étteremből áll. A nagyfőnök keresett meg a lehetőséggel, amit örömmel vállaltam el, hisz sok világ- és olimpiai bajnokságon edződött kolléga dolgozik itt. Többek közt a négyszeres olimpiai bajnok Krister Dahl, a svéd szakácsválogatott kapitánya is, akivel nagyon jó baráti viszonyt ápolok. A munkámban szabad kezet kapok, ötletelgethetek, milyen nyersanyagból mit szeretnék összehozni. Van vegetáriánus konyhánk, ázsiai konyhánk és a vendég előtt készített nápolyi pizzákat is kínálunk. Rengetegen dolgozunk együtt, mégis olyanok vagyunk, mint egy nagy család, akik mindent megbeszélnek egymással. Csapatban, együttműködve teljesítjük a napi feladatokat. A svédek többségére jellemző ez az összetartás, az egymás iránti tisztelet kimutatása, amit én nagyon becsülök bennük. Egymásért, egymást segítve dolgoznak, hisz tudják, közös a cél, amit csak együtt érhetnek el. Itt nincs én, itt csak mi vagyunk.
Mely terület érdekel mostanság a leginkább? Mi számodra a jövő a gasztronómia tekintetében?
– A desszertek és a pékáruk világa vonz most nagyon, az egyszerűbbnek tűnő kenyérsütéstől az igényes süteményekig minden, ami ide tartozik. Idén nagyon sok verseny startol majd el, ki tudja, talán nemcsak a melegkonyhás kategóriákban teszek majd próbát.
Számodra most már Svédország az otthon? Nem is tervezel hazajönni?
– Szeretek időnként hazajárni, hisz Gádoroson él az anyukám, a nővérem, néhány régi barátom, de boldog vagyok kinn. Bár úgy gondolom, én Magyarországon is jól tudnám érezni magam. Sosem felejtem el, honnan jöttem, és a szívem mélyén mindig ide fogok tartozni. Épp ezért is esik nagyon jól, mikor a gádorosiak gondolnak rám, és meghívnak a falunapi bográcsos főzőverseny zsűrizésére. Sajnos volt néhány alkalom, amikor nem tudtam elvállalni, de remélem, a jövőben ér még ez a megtiszteltetés.
Mi kapcsol ki, mi tölt fel? Nem lepődnék meg, ha azt mondanád, a munkád.
– Imádok horgászni. A tavakra csónakkal, a tengerre hajóval megyek ki, aztán a fogott halakat általában elajándékozom vagy visszadobom. Nem is igazán a kapás a lényeg, hanem az a csend és nyugalom, ami körbevesz. Szeretek az erdőben túrázgatni, gombát gyűjteni, olyankor teljesen kikapcsolok. Élvezem Isten ajándékát, a természetet és annak minden kincsét.
Fotók: Törőcsik Zoltán gyűjteménye
