Az év utolsó éjszakája, az újév előestéje szinte mindenki számára izgalmas időszak, hisz ekkor valami lezárul, és ezzel egy időben valami új veszi kezdetét. Egyeseknek megadatik, hogy szeretteik körében, egy nagy buli kellős közepén számlálják vissza az év utolsó másodperceit, másoknak viszont ezek a pillanatok is a munkáról, a hivatásról szólnak. A nagy naphoz közeledve ismert orosháziakat kértünk arra, hogy meséljék el életük egyik igazán emlékezetes szilveszterét. Ficsor Zoltán cukrászmester története következik.
– Szerény körülmények között nőttünk fel, épp ezért a mi családunkban nem volt szokás, hogy bárhová is elmenjünk szilveszterkor. Inkább otthon ünnepeltünk. Így jobbára az összes gyerekkori szilveszterem ugyanolyan volt, de azért ha visszagondolok, beugrik néhány kitörölhetetlen pillanatkép. Általában apuék barátaival töltöttük az óév utolsó estéjét. Olyan nyolcéves lehettem, amikor a vendégeink hidegtálat hoztak a buliba. Akkor láttam ilyesmit először, nem ismertem én még az ilyen úri huncutságot. Persze ízleni ízlett, jó érzés volt valami mással, valami szokatlanul jóval megtömni a hasam. Abban az évben lehetett, hogy Mamáéktól megkaptam életem első papírtrombitáját. Madarat lehetett volna velem fogatni, annyira boldog voltam. Anyuék már kevésbé…érthető okok miatt. Ha visszaemlékszem, látom magam előtt a nagy kártyapartikat, ahogy a felnőttek hatvanhatoznak, mi gyerekek pedig igyekszünk ellesni a tapasztalt játékosok fortélyait. 20 fillér volt a tét, a szülők a bütykeiket nem kímélve csapták az asztalhoz a lapokat. Nekünk, kicsiknek is volt feladatunk, mi intéztük a pénzmozgást. Nagy bulik voltak, nem ritkán ottalvósak. Az éjféli koccintás után ki jobbra dőlt, ki balra, de olyan is előfordult, hogy valaki a fürdőkádban talált magának fekhelyet. Azért takarót vitt magával. Ami még igazán maradandó élmény, az az újévi első ebéd Mamáéknál. Negyven literes lábasban főzte a lencselevest, nem ecettel, ahogy a legtöbben, hanem citromkarikával. Aztán jöhetett a hurka, kolbász meg a sült tarja hagymával. Kizárólag csak disznóhús, hisz Mama tudta, hogy a szárnyas elkaparja a szerencsét, a hallal pedig elúszik az. Szép idők voltak. Ma már a szilveszterek a munkáról szólnak, évtizedek óta minden december 31-én azon vagyunk, hogy finom desszert kerüljön a helyi és kistérségi rendezvények asztalaira. De nekem ez nem fájó, és a feleségem sem bánja. Ha éjfélkor nem is, másnap biztosan koccintunk egyet boldog új évet kívánva.
Fotó: OrosCafé archív
