Olvasói levél érkezett az egykori orosházi vízilabda csapat megszűnése kapcsán.
Mintegy két éve, 2022. január 6-án megjelent Volt egyszer egy orosházi vízilabda csapat címmel íródott múltidéző anyagomban a meglévő források alapján ismertettem az 50-es években alakult orosházi vízilabda csapat rövid életét. Az írás végén arra kértem a tisztelt olvasót, ha valaki hiteles információval tud szolgálni az orosházi vízilabda rövid történetéről, az támogassa munkámat, írjuk tovább közösen a történetet!
A napokban érkezett szerkesztőségünkbe egy levél a 81 esztendős Román András tollából, melyben a kedves olvasó közli, hogy Ő tagja volt az akkori vízilabda csapatnak és hasznos információkkal tud szolgálni a szakosztály működéséről és megszűnéséről.
– 1958-ban a főleg fiatalokból, úszókból összeállított csapat a bajnokságban minden ellenfelét nagy fölénnyel verte. Hazai meccseinket Orosháza-Gyopárosfürdőn nagyszámú és népes szurkolótábor előtt játszottuk. Nehéz körülmények között, de nagy örömmel, akarással edzettünk naponta, többségünk az úszóedzések után. A „bő” keretünk összesen 9 főből állt. Azonban volt az úszóedzőnk mellett egy nagyon lelkes edzőnk, Süle Sándor. A nagy példaképünk, az akkori OB I-es többszörös bajnoka, a Szolnoki Dózsa csapata volt. Nagy vereséget szenvedtünk tőlük, de öröm volt játszani az olimpiai bajnokok ellen, mint például Boros Ottó, Kanizsa Tivadar, Hasznos II. István, Koncz István ellen – mondta el Román András.
Megtudtuk továbbá, hogy 1959-ben a megyei bajnokság megnyerése után az OB II-es osztályozóra készültek. Ellenfelük Miskolc lett volna, akiket előtte kétszer is megvertek.
– Sajnos a keretünk hirtelen 6 főre csökkent, hárman betegség és sérülés miatt nem játszhattunk, ezért az osztályozónk elmaradt. Ezután négyen elkerültünk Orosházáról, így a vízilabda végérvényesen megszűnt városunkban. Az iskolai tanulmányaim után próbáltam újjászervezni a csapatot. Meg is lett volna a létszámunk a fiatal úszókkal kiegészülve. Sajnos nem volt olyan egyesület, amely befogadott volna minket, olyan áron sem, hogy az összes költséget mi álltuk volna. Az enyészetté lettek a kapuk, kötelek. Csak szép emlék lett számunkra és szurkolóinknak is a számunkra legszebb labdajáték – emlékezett vissza a jelenleg Szegeden élő egykori játékos, Román András.
