- hirdetés -

Félezer államilag finanszírozott férőhelyre jelentkezhetnek a 2024-es felsőoktatási felvételi eljárásban résztvevők alap- és mesterszakokon a Kodolányi János Egyetemen. Az intézmény három helyszínen: Székesfehérváron, Budapesten az új campuson és Orosházán várja a jelentkezőket, különböző szakjain nappali és levelező képzési formában. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette dr. Cser Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem megbízott rektora és Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem elnöke.

2023. június 1-től a Pro Universitate Albensis Oktatási, Beruházási, és Koordinációs Zrt. lett a tulajdonosa a Kodolányi János Egyetemnek. Az új tulajdonosi kör olyan székesfehérvári kis- és középvállalkozások konzorciuma, melynek tagjai több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek az oktatás, a pályaorientáció, a felnőttképzés és közösségi szolgáltatások valamint intézmény működtetés és fenntartás területén és kifejezetten az egyetem, a középiskola és Fejér vármegyei tudásgazdaság hosszú távú fenntartásának céljából alapították meg a részvénytársaságot.

Az új tulajdonosi körnek köszönhetően 500 államilag finanszírozott hely áll a jelentkezők rendelkezésére a 2024-es felsőoktatási felvételi eljárásban, amelyek Székesfehérváron is elérhetőek. Alapképzésben emberi erőforrások, gazdálkodási és menedzsment, kommunikáció- és médiatudomány, közösségszervezés, pedagógia, szociális munka, turizmus-vendéglátás, üzemmérnök-informatikus, előadó-művészet (jazzbasszusgitár, jazzdob, jazzének, jazzgitár, jazz-zongora, jazzszaxofon) szakokra lehet jelentkezni támogatott formában az egyetemre. Mesterképzésben pedig az anglisztika, az emberi erőforrás tanácsadó, a nemzetközi tanulmányok és a turizmus menedzsment szakok végezhetőek el államilag finanszírozott formában.

– A Kodolányi olyan felsőoktatási intézmény, amely a jövő munkaerőpiaci kihívásaira azonnal reagálni tudó, magas szakmai felkészültséggel rendelkező, motivált, innovatív és folyamatosan megújulni képes szakembereket képez. Minden továbbtanulni kívánó generáció – legyenek akár most érettségiző fiatalok, vagy a munka világából érkező, már gyakorlattal rendelkező, de a legfrissebb ismerteteket elsajátítani kívánó felnőttek – a Kodolányin megtalálják az érdeklődési körüknek leginkább megfelelő képzést. Olyan oktatóktól kapják meg ezeket a muníciókat, akik maguk is a gyakorlati élet kiemelkedő személyiségei – mondta el Dr. Vizi László Tamás, az intézmény megbízott rektora.

– A legfőbb célunk az, hogy a 2024-es felsőoktatási felvételi eljárásnak köszönhetően minél több hallgató érkezzen Fehérvárra és tanuljon a Kodolányin. Néhány éven belül szeretnénk elérni, hogy Székesfehérvár igazi egyetemváros lehessen, legalább 1000 hallgató tanuljon a felsőoktatásban a királyok városában – tette hozzá Domokos Tamás elnök.

– Székesfehérvár érdeke is, hogy a Kodolányi növekedjen, hiszen az egyetem hallgatói a későbbiekben a város polgáraivá válhatnak, letelepedhetnek itt vagy éppen vihetik a megyeszékhely jó hírnevét. A mai világban az, hogy az állam félezer államilag finanszírozott helyet biztosítson egy egyetemnek, mindenképpen egy nagyon fontos döntés, és a bizalom jele. Ezúton is köszönöm a kormányzatnak, a szaktárcának a minisztériumnak azt, hogy a Kodolányinak biztosította ezeket a helyeket, ezzel is segítve a fehérvári felsőoktatás bővülését – mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A 30 éves Kodolányi János Egyetem 3 városban mintegy 3000 hallgató fejlődését, oktatását segíti, Fejér vármegye és a tágabb térség felsőoktatásának zászlóshajója. Ebben az évben Székesfehérváron még a nyár folyamán új épületbe költözött az intézmény a gazdaságosabb fenntarthatóság érdekében (Rákóczi utca 25.), ugyanez a folyamat történik jelenleg Budapesten is, zajlik a Prielle Kornélia utcában lévő új campus felújítása és birtokba vétele.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.