Néhány hete érkezett városunkba Julie Strickland. A kalandvágyó amerikai hölgy tanított már Dél-Koreában és Franciaországban is, idén pedig eme piciny európai ország piciny Békés megyei települését célozta meg. Julie lektorként dolgozik a református két tanítási nyelvű iskolában, de nem csak azért van itt, hogy a gyerekek nyelvtudását fejlessze. Szeretné megismerni a magyar konyhát, a magyar néptáncot és mindazt a sok szép természeti, kulturális csodát, amit hazánk rejteget.
Egy többmilliós amerikai város után Orosházára költözni nem kis változás. Milyenek az első élményeid, hogy érzed itt magad?
– Orosháza egy abszolút élhető, szerethető város, nagyon szép itt a környezet. Imádom, hogy kerékpárral bárhová el tudok jutni, és megcsodálhatom a különleges épületeket. Nagyon tetszik például az evangélikus templom kupolája, ha rásüt a nap, csodálatos látványt nyújt. Családias ez a város, nem is reméltem, hogy az emberek ilyen kedvesek és közvetlenek lesznek velem. A minap például a szomszéd néni odajött hozzám – pedig egyáltalán nem beszél angolul –, és fényképeket mutatott a telefonján a kutyájáról. Szavak nélkül is megértettük egymást. Igaz, tizenkét évet éltem New Yorkban, de egyébként én is egy kisvárosban nőttem fel. Szerencsésnek érzem magam, mert itt tényleg mindenki barátságos. Mosolyogva néznek rám, ha meghallják tőlem a „Köszönöm!” vagy a „Jó napot!” szavakat.
Ez nem egy rövidke kirándulás, hónapokon keresztül leszel majd nálunk. Hogyan éled meg, hogy ennyi időn át távol vagy az otthonodtól?
– Hiányzik a családom, főként anyukám. De már hozzászokott ő is, én is, hogy ritkán találkozunk. Karácsonykor viszont meglátogat majd, sőt, már az azt követő orosházi útját is tervezi, szeretné ugyanis megismerni a kollégáimat, kicsit belelátni a mindennapjaimba. Elfogadta, hogy ilyen vagyok, szeretem a kihívásokat, érdekel más országok nyelve, kultúrája, látnivalói. Sajnos én elég későn, a középiskolás éveim alatt kezdtem el idegen nyelvet tanulni, nem úgy, mint a refis gyerekek. Nagy áldás az életükben, hogy már kicsi korban ilyen szinten megismerkedhetnek az angollal.
Mi volt az első benyomásod az iskoláról, a gyerekek angoltudásáról?
– Nagyon szép ez az épület, szeretem benne a sok szép növényt, a tágas tereket, a nagy ablakokat, amelyeken beáramlik a napfény. A diákok angoltudása pedig konkrétan lenyűgözött, mikor idejöttem. A felsősökkel szinte már úgy beszélgetek, mint a barátaimmal. A kisebbek is nagyon fogékonyak, bámulatos, milyen gyorsan megtanulják az új szavakat. Jól érzem magam ebben a közösségben, szeretek olyan kollégákkal együtt dolgozni, akik kötelességtudóak. Jó látni, hogy az itt tanítók szeretik a gyerekeket, mindig köztük vannak, figyelnek rájuk, ugyanakkor, ami a tanulást illeti, elvárásaik vannak velük szemben.
A tanítást megszakította jó néhány újságírói szakmában eltöltött év. Milyen lapoknak, milyen témákban írtál?
– Többféle magazinnál is dolgoztam New Yorkban, az ipartól a kereskedelmen át a politikáig mindenféle témával foglalkoztam. Az egyik újságnál volt egy saját rovatom, ahol én mint amerikai adtam tanácsokat azzal kapcsolatban, hogyan keresnék ingatlant és hogyan élném a mindennapjaimat a világ más nagyvárosaiban. Szerettem ezt is, de visszahúzott a szívem a gyerekekhez. A szüleim is tanárok voltak, ezt a vonalat viszem tovább én is.
A suliban biztosan minden percben le vagy kötve. Mit csinálsz munka után a szabadidődben?
– Hetente kétszer magyar nyelvet tanulok, rendszeresen jógázom otthon, szép időben pedig biciklire pattanok. Szeretném felfedezni a környéket, átvonatoztam már Szegedre, Békéscsabára, voltam már Budapesten és Szabadkígyóson is. Rengeteg tervem van, szeretnék túrázni a hegyekben, megismerni az itteni borvidékeket, a sok-sok régi várat, kastélyt. A Balaton is szerepel a listámon, ha ugyanis megkérdezem a gyerekeket, hová érdemes elmenni, mindig azt ajánlják. Nyáron részt veszek majd egy több hetes, külföldieknek szervezett kurzuson, ahol még közelebbről megismerhetem a magyar nyelvet és konyhát.
Mi az, ami nagyon hiányzik?
– A jó mexikói kaja.
Mi az, ami megdöbbentett itt, nálunk?
– Hogy ti a levest első fogásként eszitek. Ezt még nem tudtam megszokni.
Van olyan ország, ahol szívesen élnél még huzamosabb ideig?
– Nagyon sok. De most boldog vagyok itt.
Fotók: Nagy Kristóf
