Rövid, de pörgős és tartalmas, vagy inkább hosszú, de nyugodt élet? A százéves Koroszó Mária a másodikra szavazott. A rákóczitelepi néni azt mondja, a sok lustálkodás a hosszú élet – egyik – titka. Bevallja, ő bizony sosem sajnálta az időt a pihenésre. Meg is lett az eredménye.
Augusztus 15-én töltötte be Marika néni a századik életévét, unokája mellett felköszöntötte őt a nagy napon a helyi katolikus gyülekezet néhány tagja is. Az énekszó mellett még egy klarinét hangja is felcsendült az ünnepeltnek, aminek kifejezetten örült, hisz imádja a szép dalokat, főleg az egyházi zenét.
– Nem mentem férjez. De már nem is fogok – kezdi nevetve Koroszó Mária. – Szívem szerint apáca lettem volna, de édesapám azt mondta, kell a dolgos kéz otthon, majd ha meghalok, mehetek a Mennyországba. Így hát nem engedett el. Szegények voltunk, abból az egy-két hold földből éltünk mi öten, de szép gyerekkorom volt sok élménnyel. A húgommal nagyon összenőttünk, mégpedig annyira, hogy miután férjhez ment, hozzájuk költöztem. A lánya halála után nem sokkal odakerült hozzánk a kis unokája, Máté, így éltünk mi együtt békességben.
Dancza Máté és Marika néni ma együtt laknak egy takaros rákóczitelepi házban. A dédunokaöcs (ha létezik ilyen rokoni fokozat) viseli ma gondját az egyébként jó egészségnek örvendő asszonynak. Marika néni még most is ellátja önmagát, reggel egyedül felöltözik, megreggelizik, megmosakodik, napközben pedig sétálgat, tesz-vesz kinn és benn, és nagyon szívesen olvasgat. A tévé nem köti le, nem érdekli, nem is bosszantja vele magát. Legkedvesebb elfoglaltsága a könyvek mellett a varrás. Igaz, nem mestere a kézimunkázásnak, de örömmel tölti el az alkotás folyamata.
– Mikor úgy tizenhat éves lehettem, elküldtek egy kétéves varróiskolába. Annyira „jól” ment a dolog, hogy egyszer édesapám azt mondta nekem: „Te, Maris! Annyit se tudsz megvarrni, hogy a napi betevőd meglegyen belőle.” – folyatta nevetve. – Ettől függetlenül én a mai napig szeretem csinálni, most például sálból készítettem magamnak otthonkát. Befűzöm a cérnát is, azzal sincs baj, bírja a kezem meg a szemem. Egészséges vagyok, jó a szívem, a vérnyomásom is rendben van, egyedül a gyomromra szedek gyógyszert, az a gyenge pontom. No meg a hallásom.
Ahogy azt Mátétól megtudtuk, Marika néni szereti a társaságot. Minden vasárnap lelkesen jelenik meg a templomban, boldogan beszélget ott is, és mindig szívesen fogadja az őt meglátogató szomszédokat, gyülekezeti tagokat is. Memóriájában olykor-olykor már keverednek a szálak, de mikor tavaly Rákóczitelep százéves születésnapját ünnepelte a falubeliekkel, sok-sok nosztalgikus történet elevenedett fel benne.
– Szinte hihetetlen, de még most is úgy kell néha visszafogni – meséli a dédunokaöcs. – Ha jól érzi magát, nekilát mosni, a tűzhelyet meg szabályosan el kellett előle zárni, mert még most is főzne. Nem is lenne ezzel gond, ha nem felejtené ott az ebédet a tűzön. Sajnos előfordult már, hogy felrakta a levest, aztán hozzáfogott olvasni, és az egész leégett. Féltem őt. Ha dolgozni megyek, úgy szeretném itthon hagyni, hogy tudom, biztonságban van. Mindennap jön hozzá a házi gondozónk, ő segít neki napi egy-két órában, míg én odavagyok.
Marika néni élete nyugodt, egyszerű volt. Munkahelye nem volt, mint akkoriban a legtöbb asszony, ő is otthon a ház körül dolgozott. Ha a múltról kérdezem, csak derűs pillanatok jutnak eszébe, amelyeket mesélve jókat mosolyog. A II. világháborúról sincsenek emlékei, pedig nem volt már kicsi annak kitörésekor.
Sőt, Máté elmondása szerint az ő gyerekkorában Marika néni sokat betegeskedett. Pontosat nem tud, csak hogy rengeteget feküdt, gyakran fájt a feje, halvány emlékei közt még olyan kép is él, miszerint dédnagynénjének újra kellett tanulnia járni. Máté születése erőt adott neki az újrakezdéshez, vele együtt tanult meg újra kerékpározni is.
Ezek a negatív történések viszont mára teljesen kitörlődtek a százéves néni emlékezetéből. Olyan ő, mint aki csak a jót raktározza el, a rosszat viszont visszavonhatatlanul törli. Neki csak a varrodai emlékek, a nagy biciklizések képei és a templomi kórus hangja maradt meg, ezekre visszagondolva tölti lelkét nap mint nap piciny ágyában két W.E.B. Griffin könyv olvasása között. Bizony, Marika néni szereti a kalandot és az akciót. Vagy úgy is mondhatnánk, regények tekintetében mindenevő. Amit Máté kiolvasott, az már mehet is az ő polcára. Főleg, ha nagy betűs.
Kiemelt kép: OrosCafé
