- hirdetés -

A múlt héten Loutrakiban rendezték meg a Veterán Kötöttfogású és Szabadfogású Világbajnokságot. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub vezetőedzője és a magyar veterán válogatott kiválósága, Páli Sándor mindkét fogásnemben szőnyegre lépett.

Az ötvenhárom ország veterán birkózóit felvonultató világverseny Páli Sándor utolsó nemzetközi megmérettetése volt, melyre nagyon készült az orosházi birkózó. A nemetközi szövetség hatvan évben határozta meg a veterán versenyzés felső korhatárát, (Régebben voltak idősebb versenyzők is, de sajnos több sajnálatos baleset is, ami miatt ezt a döntést meghozták.) Sándor pedig néhány héten belül betölti ezt. Két hónapja volt egy achilles ín szakadása, így a magyar bajnokságon is sérülten vett részt. Kérdezték is, hogy visszalép-e. Ez a sérülés a felkészülést is hátrányosan befolyásolta. Túl nagy reményeket nem fűzhetett ehhez a világbajnoksághoz, de mindent megtett a sikerért.

– Ha a lábam nem is, a szívem vinni fog. Nagyon boldog lennék, ha a két fogásnem valamelyikében érmet sikerülne szereznem. Több, mint húsz világversenyen vettem részt, négy érmem van, egy újabb érem szép búcsú lenne a versenyzéstől. Egy korszak most biztosan lezárul az életemben, egy szép élménnyel szeretném befejezni – nyilatkozta a kiutazás előtt Páli Sándor.

Utolsó versenyén nem sikerült az éremszerzés (Fotó: Tóth Péter)

Szokatlanul nagy létszámú és erős mezőny gyűlt össze szabad,- és kötöttfogásban is. Szabadfogásban, az ő súlyában tizenheten indultak. Az orosházi klub edzője amerikai ellenféllel kezdett, akit 5-4-es vezetés után tussal tudott legyőzni. A következő ellenfél is egy amerikai volt, aki Sanyi így jellemzett: – Életveszélyes volt. Összekapaszkodáskor úgy éreztem, mintha a betongyámnak mentem volna. Nem sikerült győzni és négy közé kerülni, ráadásul az amerikai is kikapott a következő találkozóján, így a magyar versenyző a vigaszágon sem küzdhetett tovább. Meg kellett elégednie a világbajnoki nyolcadik hellyel.

Kötöttfogásban is szokatlanul nagy, húsz fős volt a súlycsoport induló létszáma. Sanyi itt is egy amerikait győzött le a nyolc közé jutásért, majd vereséget szenvedett egy töröktől. Ő szerencsére bejutott a döntőbe, így az orosházi birkózó a vigaszágon folytathatta. Itt egy litván ellenfelet győzött le, a következő mérkőzésnek pedig már az volt a tétje, hogy birkózhasson a bronzéremért. Ez egy magyar-magyar találkozó volt, egy, az 55-től 60-ig kategóriába épp csak felkerült szegedi „fiatal” ellen. Ahogy a gyerekeknél, a veterán birkózóknál is nagyon sokat számít négy év korkülönbség, végül nem sikerült az éremszerzés kötöttben sem, itt ötödik helyen zárt.

– Ez egy kicsit olyan szomorkás világbajnokság volt nekem. Ha azt nézem, hogy sérülten versenyeztem, illetve, hogy milyen és mekkora mezőnyben lettem ötödik és nyolcadik, tulajdonképpen nem lehetek elégedetlen a teljesítménnyel. Az a kis keserűség csak abból adódik, hogy szép lett volna a pályafutásomat egy világbajnoki éremmel befejezni és ez nem sikerült – értékelt Páli Sándor.

– Gratulálunk Sanyinak. Az éremszerzés ugyan most nem sikerült, de bízunk benne, hogyha versenyzőként már nem is, de edzőként még sok fényes sikert ér el, öregbítve a magyar, illetve az orosházi birkózás hírnevét – fűzte hozzá Szél Attila, az Orosházi Spartacus elnöke.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.