- hirdetés -

Partnerséget kötött a Békés Vármegyei Kormányhivatal és a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület, valamint a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület és a Gál Ferenc Egyetem, a Kodolányi János Egyetem, illetve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. Ünnepélyes keretek között írták alá a szerződéseket október 18-án a Békés Vármegyei Kormányhivatalban.

Dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja elsőként arról beszélt, néhány évvel ezelőtt három fő célt tűztek ki maguk elé: az egységes jogalkalmazás megteremtése, a reagálóképesség növelése és a nyitott hatóság megvalósítása. Arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban fontos megállapodásokat kötöttek a vármegyei felsőoktatási intézményekkel. Így érkeztek el a mostani megállapodáshoz, hiszen új utakat kerestek, hogy növeljék a vármegye megtartó erejét. Így találtak egymásra a Békéscsabai Röplabda Sportegyesülettel, mely a kormányhivatalhoz hasonló célokat fogalmazott meg.

– Célunk, hogy azok a fiatalok, gyerekek, akik Békéscsaba különböző közintézményeiben tanulnak, itt maradjanak, sportoljanak, dolgozzanak és itt válasszanak felsőoktatási intézményt. A választás lehetősége adott az együttműködési megállapodás aláírása után – mondta Takács Árpád.

Fotó: Nagy Kristóf

Egyedülálló az, hogy egy sportszervezet kössön együttműködési megállapodást a kormányhivatallal, valamint három felsőoktatási intézménnyel – hangsúlyozta Baran Ádám, a BRSE elnöke. A klubvezető arról is beszélt, hogy eddig négy jelentős mérföldkő volt az egyesület életében. Az első, amikor 2000-ben újraszerveződött Békéscsabán a röplabdázás és megalakult a BRSE. A második, amikor 2010-ben új menedzsment vette át az egyesület irányítását, és gondos munkával írták a klub új sikertörténetét, ami öt bajnoki címet jelentett zsinórban. A harmadik, amikor a bajnoki és kupagyőzelmek birtokában a BRSE megmutatta, hogy érdemes kilépni a nemzetközi porondra is. A negyedik mérföldkő az volt, amikor ezen eredmények elismeréseként – állami támogatással – sikerült létrehozni egy európai szinten is egyedülálló utánpótlásképző központot, és letették a Békéscsabai Röplabda Akadémia Alapjait.

Az együttműködő partnerek között ott volt az orosházi bázissal rendelkező Kodolányi János Egyetem is. Dr. Vizi László Tamás megbízott rektor ismertette, az intézményben kidolgoztak egy programot, amelynek lényege, hogy a fiatal sportolók az első pillanattól kezdve komoly támogatást kapnak.

Fotó: Nagy Kristóf

– Ez hosszú idő óta sikeresen működik az egyetemen. Az Olimpiai Bizottság is a kiemelt támogatói közé vett bennünket. Az élsportolóknak a Kodolányiban nem kell egyedül szembenézni a felsőoktatás kihívásaival. A leendő hallgatóink mellett is ott lesznek a tanárok, a mentorok és az egyetemi dolgozók. Azt kívánom, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, mi nyitottak vagyunk. Tanárnak, egyetemnek, hallgatónak egy a célja: a siker. Ehhez mi szeretnénk hozzásegíteni a sportolókat. Ezért írtam alá örömmel ezt a megállapodást – fogalmazott a megbízott rektor.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.