Az egész egy betegségből indult. 2016-ban Irénke gyakran szédelgett, és bizonytalanná vált a mozgása. Más tünete nem volt, csak ennek köszönhetően derült fény a nem kis problémára. Sürgősségi beavatkozással eltávolították a jóindulatú elváltozást, viszont az autózástól el kellett búcsúznia. Ez a szerencsétlen helyzet vitte rá Nobikné Rakita Irént, hogy kerékpárra szálljon. Azóta már tudja, ez valahol nem átok, hanem áldás volt a számára. Irénke két keréken egyszerűen megállíthatatlan.
2019-ben fél év alatt 2605, 2020-ban 3898, 2021-ben 2913, 2022-ben 3102, 2023 augusztusáig pedig már 2116 kilométert tekert le. De kanyarodjunk vissza a történet elejére!
– 2018-ban az ízületi gondjaim miatt az orvos vizes kezelést írt ki a számomra – meséli. – Nem akartam kisbusszal járni Gyopárosra, úgy döntöttem, inkább biciklivel megyek. Nagyon megtetszett a tekerés, így aztán már nemcsak az oda-visszautat tettem meg kerékpáron, hanem egyre nagyobb és nagyobb köröket. Fél évig egyedül indultam útnak, kimerészkedtem Kakasszékig, Székkutasig, Tótkomlósig, majd Szarvasig. Eleinte egy mountain bike-kal róttam az utakat, majd a már úgysem használt autómat eladtam, és az árából vettem egy Pegazust. Avval aztán Szegedig is elkerékpároztam.
Irénke általában hajnal 4 órakor indult el magányos útjára. A közösségi média felületein gyakran posztolta teljesítményét, bejegyzéseire sok-sok lelkesítő, buzdító szó érkezett válaszul. Ennek köszönheti azt is, hogy rátalált egy hasonló korú és hasonlóan megszállott kerékpáros csapatra.
– Nagyon kedves kis társaság volt ez, akik azonnal befogadtak. Én vagyok a legidősebb közöttük, de azért a többség már hatvan pluszos – folytatta. – Felpezsdült az életem, heti rendszerességgel csatlakoztam a túráikhoz, és nekik köszönhetően teljesen megváltozott az érzés, amit a kerékpározáshoz kötöttem. Amikor még egyedül indultam útnak, nem számított más, csak a teljesítmény, az, hogy minél rövidebb idő alatt minél több kilométert tegyek meg. Mióta velük tekerek, az élményért tekerek. Együtt időt szánunk arra, hogy gyönyörködjünk a tájban, leszállunk a bicikliről, hogy közelről láthassuk a napraforgót, a pipacsot, a héricset, megállunk a kis települések emlékműveinél, szobrainál, és elolvassuk az emléktáblák feliratait. Elképesztő, mennyi kincs vesz minket körül, még akkor is, ha csak az ötven kilométeres körzetet nézzük.
A nyolcfős csoport egyik tagja rendszerint előre megtervezi az utat, megnézi, feltárja, hol érdemes megállni, mit érdemes közelebbről is megcsodálni. Hogy ne maradjanak ki az apróbb szépségek sem, a bicajosok gyakran keverednek dűlőutakra, ingatagabb, nehezebb terepekre. Volt, hogy a csapat öt defektet kapott egy túra alatt. Aggodalomra ez sem adott okot, a férfitagok ugyanis mindig készen állnak a szerelésre. Nem egyszer fordult elő az is, hogy Irénkéék a bicón tekerve bőrig áztak, de azt mondja, ilyenkor legalább érzik, hogy élnek.
– A szélrózsa minden irányában jártunk már, olyan helyeket, településeket ismertem meg itt a közelünkben, amiknek még a nevét sem tudtam – mesélte. – Visz előre a csapatunk, nagyon örülök, hogy a tagja lehetek. Még a kezdetek kezdetén kialakítottunk egy nagyon szép szokást, minden tag születésnapján annyi kilométert tekerünk, ahány éves lett az ünnepelt. Szerintem ez igazán kedves gesztus, ezeknek az utaknak mindig van egy kis plusz érzelmi töltete. Szeretem a trianoni emléktúráinkat is, a 100. évfordulón volt az első, akkor száz kilométert tekertünk. Idén már 103 volt a cél, végül 113 lett belőle. Ilyenkor nemzeti színű ruhában kerekedünk fel, és minden utunkba eső településen meglátogatjuk a trianoni emlékműveket. Felemelő érzés minden évben. A Viczián Zoltánék által szervezett túrákhoz is szeretünk csatlakozni, gyönyörű a kopáncspusztai templom, ott is többször jártunk már. Felejthetetlen élmény volt a romtemplomnál szervezett csillagles is, az éjszakai tekerésnek igazán különleges hangulata van.
Irénke ma már úgy kel fel, hogy tudja, minden héten új élmény vár majd rá. Kiemelte, ezek szinte mind, kivétel nélkül ingyenes lehetőségek. A környezetünk megismerése, megcsodálása nem kerül pénzbe.
– Ha biciklire ülök, minden fájdalmam megszűnik – folytatta. – Mióta kerékpározom, más lett az erőnlétem, sokkal kevésbé fáradok el a mindennapi teendőim során. Azóta az alvással sincs gondom, pedig korábban mindig rossz alvó voltam. Csak jót kaptam ettől a sporttól. Eddig 14600 kilométert tettem meg két keréken, de még egyszer sem éreztem, hogy monoton vagy unalmas lenne. A csapattal folyamatosan újítunk, ma már nemcsak a környéket járjuk, hanem feltesszük a bicónkat a vonatra, és majd onnan indítjuk az 50-70 kilométert, ahol leszálltunk. Nemrég így jutottunk el Bajára, nagyon szép a Duna, a Sugovica, a Petőfi- sziget és környéke. Új távlatokat nyitott előttem, hogy tavaly nyáron sikerült állami támogatással megvásárolnom egy elektromos rásegítésű kerékpárt. Ez a pedelec bicikli alapállapotban olyan, mint akármelyik kerékpár, emberi erő hajtja, viszont ha használója úgy érzi, mondjuk emelkedő vagy erős szembeszél esetén jól jönne egy kis plusz, akkor bekapcsolhatja rajta a rásegítés funkciót, amely ráerősít a pedálozás intenzitására. Ezzel a kerékpárral akár a világból is kitekernék.
Nobikné Rakita Irénre nagyon büszkék barátai és családtagjai. Példaértékűnek tartják, hogy még 76 évesen is képes letekerni napi száz-százharminc kilométert. Irénke új szenvedélyét büszkén vállalja, ezért is viseli szívesen a gyermekeitől kapott „Love Ride” feliratú pólót, és az egyik csapattagtól kapott kerékpáros medált. Rengeteg terve van még idénre, szeptemberben szeretné körbetekerni kedvesével és egy másik hatvan pluszos orosházi párral a Balatont, aztán pedig jönnek a csoda szép, színes őszi túrák. Télen sem áll majd meg, megfelelő felszereléssel a nagy hideg sem jelent akadályt. Ha így folytatja, az év végére akár még a négyezer kilométeres évi össztáv is meglehet.
Kiemelt fotó: Somogyi Martin/Oroscafé
