- hirdetés -

A főtáblára került az orosházi csapat, az NB III-as Cegléd érkezik.

A Magyar Labdarúgó Szövetségben már korábban kisorsolták a 2023-2024-es évi MOL Magyar Kupa első körének párosítását. Az MLSZ a földrajzi elhelyezkedésük alapján 4 sorsolási csoportba sorolta be a csapatokat (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat). Az Orosháza NB III-as riválist lát vendégül, a Ceglédi VSE-t. A mérkőzésre augusztus 6-án, Orosházán kerül sor.

OMTK-ULE 1913 – Ceglédi VSE (augusztus 6., 16.30 óra, Mátrai Sándor Stadion)

Buza Barnabás: „Remélem, hogy sok szurkoló buzdítja a csapatunkat!”

– A keretünk mennyiségileg és minőségileg is megerősödött a nyáron. Babolek Zoltán, Burai Dávid, Szarvas József komoly erősítés lehet a számunkra. Buzai Bence és Kasik Márk két fiatal srác, nekik több idő kell a beépülésre. A sorsolás nem kedvezett a számunkra. A Cegléd évek óta az NB III-ban futballozik. A legutóbbi mérkőzésük egyikét láttam. Húsz év átlagéletkorú, futós, rakkolós csapat, nem lesz egyszerű dolgunk. Számukra már zajlik a bajnokság, egy döntetlen mellett csupán 1:0-ra kaptak ki néhány napja az NB II-ből kiesett Békéscsabától. Döntetlenre nem játszhatunk, mert az nem jelent automatikusan továbbjutást, akár 11-es rúgásokig is elmehet a játék. Remélem, hogy sok szurkoló látogat ki a mérkőzésre és buzdítja a csapatunkat – nyilatkozta bizakodva Buza Barnabás szakmai vezető.

Tóth-Kása Sándor: „Mindent megteszünk a siker érdekében!”

– A sorsolások alkalmával eddig sem voltunk a Fortuna kegyeltjei. A céljaink között szerepel a Magyar kupában való jó szereplés is, ezért megteszünk mindent a siker érdekében. Jó hír, hogy itthon játsszuk a mérkőzést és remélem, sikerrel folytatódik a Mátrai Stadionban a magas nézőszámú mérkőzések sora – vélekedett Tóth-Kása Sándor egyesületi elnök.

A kupamérkőzésre a belépés ingyenes!

archív fotó: Horváth Bence

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.