- hirdetés -

Évről-évre egyre több támogató áll a Nagyszénási Betyár Lovas Közhasznú Alapítvány tábora mellé. A nagyszénási egyesület tizenöt éve szervezte meg az elsőt, és azóta is minden nyáron meghirdeti a nomád, mezítlábas, sátras tábort. A támogatók nélkül ma már talán nem is valósulhatna meg egy ekkora kaliberű közösségi program, ha körbenézünk, láthatjuk, hogy a nyári táborok többségének ára idén már jócskán meghaladja a harmincezer forintot. Nem mindenki tud ekkora összeget kifizetni, pedig minden gyermek megérdemli, hogy legyen néhány önfeledt, vidám, szórakoztató programokban és jó társaságban gazdag napja a nyári szünetben.

Százkét gyermek, összesen ennyien fordultak meg a múlt heti, négynapos, Nagyszénás külterületén felállított táborban. Főként Nagyszénásról, Gádorosról, Orosházáról és Szarvasról érkeztek a résztvevők, a programokra a 6 és 14 év között korosztályt várták. Már a felhívásban is olvasható volt, miszerint a szervezők nem szívesen láttak a gyerekek kezében telefont, kütyüt, vagy „bármit, ami kockulásra való”. Helyette mindenkit biztosítottak afelől, hogy a sok jó programnak köszönhetően senki sem fog unatkozni.

– 15 éve kihagyás nélkül szervezzük nomád táborunkat folyamatosan növekvő gyermeklétszámmal. Ezt a kerek évfordulót egy 150 szeletes, emeletes tortával tettük emlékezetesebbé, amelyet Polyák Péter cukrász ajánlott fel – fogalmazott Simondán Vilmos, a Betyár Lovas közhasznú Alapítvány alelnöke, a tábor egyik vezetője. – Az alapítvány tagjai szervezték a tábort, beosztva egymás között a feladatokat. Voltak, akik a gyermekprogramokat tervezték meg, mások az étkeztetést vállalták, és voltak köztünk olyanok is, akik a műszaki részre figyeltek oda.

A támogatók nagy része már az elmúlt években is a szervezők mellé állt, ilyen a Tesco, a Königin Zrt., a Gallicoop, a First Farms Hungary Kft., az Orosházi Gépi Földmunkák csapata, anyagilag támogatta a tábor megvalósulását a nagyszénási és a gádorosi önkormányzat, illetve több egyéni vállalkozó is, az utóbbiak többek közt zöldséggel, pékáruval járultak hozzá az étkezéshez. Az egyesület idén is sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez, illetve a Békés Vármegyei Önkormányzathoz, ez is nagy segítséget jelentett, ahogyan az is, hogy a szülők közül többen is jelezték, szívesen részt vállalnak a munkából. Így lehetett az, hogy a négy nap programokkal, étkezéssel együtt idén is belefért a 8 ezer forintba.

A 102 jelentkező közül volt, aki csak egy vagy két napot töltött a táborban, így szombaton, a zárásakor 87 érmet osztottak ki a szervezők. Ennyi gyermek foglalkoztatásához az alapítvány állandó segítő felnőttjei mellett szükség volt még segítőkre, így idén új pedagógusok, középiskolai diákok – akik egykoron maguk is táborozók voltak – is jelentkeztek a feladatra. Kellett is, hiszen a változatos programokat az eltérő korosztályoknak megfelelően állították össze. Az idei tematika a cserkészet alapjainak a megismerése volt, a gyerekek játszottak „Róka vadászatot”, „Kém van a táborban”-t, és ”Számháborút” is.

– Kipróbáltunk még jó néhány ügyességi játékot, a gyerekek nagyon jól szórakoztak például akkor, amikor úgy kötötték be a cipőfűzőt, hogy annak két végét más-más játékos fogta – folytatta Simondán Vilmos. – Az egyszerűnek tűnő, de sok gyakorlást, logikát igénylő játékok nagy sikert arattak. A régi, hagyományos programjaink idén sem maradtak el, így volt éjszakai túra, akadályverseny, strandolás, és utolsó este egy előadás. A legjobban a gyerekeknek a pontgyűjtő feladatok és a véletlenszerűen elkezdett „zsákbamacska” játékok tetszettek, de nagy sikere volt a vizes játékoknak, illetve a számháborúnak is. Minden este repetát kértek a lovaskocsikázásból, és a rendőr bácsi bilincse is kellően elkopott. Aki szeretett volna, az az idén is sátrazhatott. Ebben az évben, a cserkészet szellemének megfelelve megszerveztük a gyerekek körében kétóránkénti váltással az éjszakai őrséget is, ami szintén nagy sikert aratott – zárta a táborvezető.

Fotók: Simondán Vilmos gyűjteménye

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.