- hirdetés -

Az év edzője, Urs Fischer gratulált az orosházi trénernek.

A Magyar Kupában címvédő Zalaegerszeg labdarúgócsapata házigazdaként 3-2-re legyőzte július 15-én a Bundesliga előző idényének negyedik helyezettjét, a Bajnokok Ligája-csoportkörös német Union Berlint a felkészülési mérkőzésen.

-Azt gondolom, hogy összességében az egész játékunk rendben volt. Azokat a taktikai dolgokat, amit elterveztünk és gyakoroltunk, visszakaptam a csapattól. Nekünk azzal, hogy az ellenfél milyen állapotban van, nem kell foglalkoznunk. Minden csapatnak számít az eredmény. Számunkra fontos visszajelzés volt a mérkőzés, de helyén tudjuk kezelni ezt is, mint bármilyen más eredményt. Összességében pozitívan értékelem a mai teljesítményt- nyilatkozta Boér Gábor vezetőedző az M4 riporterének.

A ZTE – Union Berlin mérközés összefoglalója

A mérkőzés kapcsán az Oroscafé további kérdéseket tett fel az orosházi edzőnek.

A mérkőzés szakkommentátora, Simek Péter hízelgően nyilatkozott a zalaegerszegi csapatról. – „Mind taktikailag, mind fizikailag, mind technikailag rendben van a csapat!”. Hogyan látta a szakember a csapatát?

– Természetesen mindig fontos a szakma visszajelzése, és a futballban dolgozó emberek véleménye. Örülök, hogy pozitív véleménye volt Péternek is a mérkőzésről, illetve a játékunkról, de aminek még jobban örülök, hogy a közönség is vastapssal jutalmazta a csapatot. Rengeteg olyan dolgot visszakaptam a srácoktól, amit a felkészülés során gyakoroltunk, és jó volt látni, hogy egy Bundesliga élcsapat ellen is felvesszük fizikálisan a versenyt.

Urs Fischert az év edzőjének választották az elmúlt szezonban a Bundesligában. Ezúttal Ő gratulált Boér Gábornak. Pestiesen szólva, ez nem semmi. Álomszerű történet kezdődik?

– Helyén kell kezelni a dolgokat, de bízom benne, hogy megvalósulnak az álmaink! Akinek nincsenek álmai, céljai az sikereket sem tud elérni, és mi szeretnénk az álmainkat megvalósítani! Nagyon megtisztelő volt egy ilyen neves és elismert edző ellen meccselni, de sokkal jobb lenne, ha ezt tétmeccsen tehetném meg.

A küzdelem jellemezte a találkozót Forrás: ztefc.hu

Csütörtökön a Steven Gerrard vezette al-Ettifag arab csapat ellen játszanak. Gondolta volna néhány éve, hogy a liverpooli világsztár lesz egyszer az ellenfele a kispadon?

– Ahogy az előbb említettem, óriási dolog hogy ilyen legendák ellen tudok „meccselni”, és ez nem csak rám, de az egész csapatra igaz. Természetesen bíztam benne, hogy ez el fog jönni és ilyen nívós csapatok illetve ilyen nagy egyéniségek lesznek az „ellenfelek”, hiszen ezért kezdtem el edzősködni annak idején.

Ezeket a „csoda” kategóriába tartozó dolgokat hogyan tudja kezelni?

-Természetesen nagyon nagy élmények és történések ezek, nekem azonban az a feladatom, hogy a munkámmal foglalkozzak és jól felkészítsem a csapatom, bárki is legyen az ellenfél és bárki is üljön a másik kispadon! 90 percre ezeket a dolgokat ki kell zárni, és csak és kizárólag magunkra szabad fókuszálni!

A felkészülési mérkőzések után következik a puding próbája, az Osijék elleni kupamérkőzés. Papíron az eszéki együttes a párharc esélyese.

– Mindenki tisztában van az erőviszonyokkal és a két ország futballjának különbségével, azonban mivel a „labda kerek” és a mi csapatunk szeretne meglepetést okozni, nagyon bízom benne, hogy tudjuk borítani a papírformát. Szeretnénk a kinti mérkőzésen olyan eredményt elérni, amivel megmarad az esélyünk, hogy hazai pályán kivívjuk a továbbjutást! Óriási dolog lenne ez a klubnak, és azt gondolom az egész magyar focitársadalomnak.

A zalaiak csütörtökön Steven Gerrard szaúdi csapatát, az al-Ettifaqot látják vendégül edzőmeccsen, a Konferencia-liga-selejtező 2. fordulójában július 27-én látogatnak a horvát NK Osijek otthonába, a hazai visszavágót pedig augusztus 3-án játsszák. A két meccs között, július 30-án a Kisvárdát fogadják az OTP Bank Liga új idényének első fordulójában.

Kiemelt kép: Archív / ztefc.hu

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.