E heti választottunk a júniusi, debreceni verseny óta hatszoros magyar bajnok, sokszoros Magyar Kupa győztes, Világkupa tizenhatodik helyezett triál versenyző. Az Orosházán rendezett mindhárom Magyar Kupa győztese, az egyetemista, Kovács Péter.
Péter Orosházán született 2000 februárjában, hét évvel bátyja, Attila után. Az akkori 1.sz. általános iskolába járt. A középiskolai évek – mint oly sok híres orosházinak – neki is a Táncsics falai közt teltek. Jelenleg Szolnokon tanul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Karán, állami légijármű vezetőnek, ami azt jelenti, hogy specializálódás után, ha minden jól megy, harci helikopter pilóta lesz belőle.
– Mikor és hogyan találtatok egymásra a sportágaddal?
– Tizenkét éves korom környékén, tulajdonképpen a bátyám „fertőzött meg” vele, aki már akkor jó szinten triálozott. A legtöbb gyerek számára ez úgy kezdődik, hogy egy mountain bike kerékpárral elkezdenek ügyeskedni, egykerekezni, elejét, hátulját emelgetni. Később leugratnak kisebb akadályokról. Aztán, mint ahogy Attila is, rájönnek, hogy erre van egy külön sportág, speciális biciklivel. Én láttam a tesómat, így ez a kezdeti rész nekem kimaradt. Eleinte a bátyám keróját csentem el, aminek nem nagyon örült, mert ezek az alkalmak nem múltak el esések nélkül, azok pedig nyomot hagytak a kerékpáron. Viszonylag hamar ráéreztem az ízére és kikönyörögtem a szüleimtől, hogy a kis megspórolt pénzemet egy triál kerékpár megvásárlására fordíthassam. Érdekes, hogy nem az akkori termetemnek megfelelő 20-as biciklit vettem. A tesómnak 26-os volt, nekem is olyan kellett. Ezzel persze alaposan megnehezítettem a dolgomat, kisebb kerekű bringával sokkal könnyebb lett volna egy-két dolgot elsajátítani.
– Mi a jó ebben a sportágban?
– Ötvöz több más sportot. Alapvetően az ügyességre megy rá. Nem trükkök vannak, hanem technikák, amivel egy-egy akadályt le tudunk küzdeni. Ebben a stílus háttérbe szorul, nem a látvány, az eredmény a fontosabb. Csak az ügyesség: ki tud végig gurulni egy gerendán, ki tud átjutni egy nagy akadályon, ki tud átugrani egyik elemről a másikra. Mindezt lassan, megfontoltan csináljuk, szerintem kevesebb veszélyt rejt, mint például egy downhill, ahol hatalmas sebességgel száguldanak le a hegyről.
– Hogyan tanultad meg ezeket a technikákat?
– Nagyon sokat lestem el a bátyámtól, de alapvetően autodidakta módon, az internetről tanultam. Van egy jó képességem, hogy amit látok, viszonylag hamar át tudtam ültetni, meg tudtam valósítani. Ma már ez másként van, mert nagyobb városokban már van triál szakosztály, edzőkkel, pályával. Azt hiszem, hogy én leszek az utolsó az „öreg” triálosok közül, aki úgy tudott magyar bajnok lenni, hogy autodidakta módon sajátította el a tudnivalókat. Talán ha lett volna edzőm, még magasabb szintre is eljuthattam volna, de erre is büszke vagyok.
– Mennyi gyakorolsz, mert anélkül gondolom, nem működik?
– Évi három-négyszáz órát igyekszem edzeni. Ez úgy működik, hogy heti két pihenőnappal négy-öt napon másfél óra. Ez már az egyetem melletti időbeosztás. Annak idején a Táncsicsban ez napi két-három óra is volt minden nap. Volt, hogy évi 6-800 óra is belekerült a bringába. Otthon a kertben építettünk akadályokat, Szolnokról pedig rendszerint átjárok edzeni Ceglédre, de a helikopter bázison is van már pár raklap.
– Mennyire veszélyes ez a sportág, mert kívülállóként nagyon is annak tűnik?
– Ez csak a látszat. Amint mondtam mindent lassan, átgondoltan csinálunk. Ha mégis veszne az egyensúly, akkor az évek alatt begyakorolt módszer szerint ellökjük a bringát és letesszük a lábunkat. Rendszerint a talajtól sem vagyunk magasabban másfél méternél. A lábatörött triálosok legtöbbje focizás közben törte el a lábát.
– Az itthoni győzelmeid után mindig visszamentél a pályára és nyomtál még egy ráadás kört, belevéve a legmagasabb akadályokat. Ez a versenyzőtársaknak szól?
– Egyáltalán nem. A verseny végén szokás, hogy visszamegyünk a pályára és a legmagasabb akadályon állva köszönjük meg a közönség buzdítását. Őszintén szólva jobban is nézünk ki, mintha a pálya túlsó oldaláról, a földön állva integetnénk.
– Hatszoros magyar bajnokként van-e valami nagy célod?
– Jó lenne még megvédeni néhányszor, illetve nagyon nagy dolog lenne számomra a tizenhatodik hely után, világszinten is bekerülni a legjobb tizenkettő közé…
