A harmadik közös alkotótábora volt ez a remek női festőhármasnak. Benkő Zsuzsanna, Nagyné Sinka Erzsébet és Szénási Józsefné ezúttal egy balatoni közös élményre kapott meghívást. Az orosházi hármas tíz napot töltött együtt a gyulai alkotókkal Badacsonytomajon.
A gyulaiakkal való ismeretség is a festésnek köszönhető, néhány éve ugyanis Gyopároson alkottak a nem is olyan messze, Békés vármegye másik szegletében élő amatőr festők. A tó szépségét csodálva találtak egymásra a művészlelkek, a jó kapcsolat villámgyorsan kialakult, egy hónapja pedig a gyulaiak üzentek Jutkáéknak: „Ha van kedvetek, utazzatok el velük együtt egy valamelyest nagyobb tóhoz, a Balatonhoz.”
– Kedvünk mindig van – kezdte Szénási Józsefné Jutka. – Orosházán felszálltunk a vonatra, Békéscsabán találkozott a két csapat, onnantól pedig már együtt utaztunk a végállomásig.
– Meseszép helyen voltunk, a szállás domboldalra épült, tökéletesen ráláttunk az erkélyünkről a Balatonra – vette át a szót Zsuzsanna.
– Természetesen a víz volt a fő témánk, megállás nélkül festettünk – folytatta Erzsébet. – Minden reggel örömmel néztem ki az ablakon, mert a Balaton minden egyes alkalommal más arcát mutatta. A színek végeláthatatlan sorát csodálhattuk meg a tó víztükrén, egyszerűen nem tudtam betelni vele. Készítettünk még a hűvössel egy gyors skiccet vagy fotót, aztán általában benn folyt a munka a házban.
Az alkotók nem feltétlenül a valóságot, helyette inkább a belső lelki világukat vitték vászonra. Magával ragadta őket egy érzés, egy hangulat, amely elindított a lelkükben, majd a szellemükben, végül a mozdulataikban valami különlegeset.
– Itthon sosem tudunk ennyi időt szánni a festésre, hisz mindig van valami fontos tennivaló – folytatta Jutka. – Most viszont nem volt más dolgunk, csak alkotni és alkotni, illetve megcsodálni a többiek munkáját. Együtt, közösségben dolgozni sokkal jobb és inspirálóbb. Sokat tanultunk egymástól.
– Segítettük egymást, véleményeztük a másik munkáját, de sosem bántóan, csakis jó szándékkal – folytatta Erzsike. – Több szem többet lát, ez tény, és hát mind hobbifestők vagyunk, úgyhogy jól jönnek a tanácsok.
– Sok hasonló gondolkodású, pozitív kisugárzású ember jött össze, remek volt ez a tíz nap – mesélte Zsuzsanna. – A program a következőképpen nézett ki: reggel festés, ebéd után újra, majd délután egy kis közös séta, felfedezőkörút, este pedig játék. Tökéletes felépítés.
Szénási Józsefné volt a legtermékenyebb, ő tizenegy festménnyel tért haza, Erzsébet és Zsuzsanna hatot-hatot alkotott. A három hölgyet arra kértük, meséljen a találkozóra hozott művéről.
– Realista stílusban festek, ez a kép egy távoli tihanyi látképet ábrázol – mesélte Jutka. – Imádom a hullámokat, a vízfelszín csillogását és színjátékát, ahogy a sziklák lábánál megtörik a víz. Alföldiként nem lát az ember sok tavat, maximum Gyopárost, úgyhogy nekünk nagy élmény ekkora vizet festeni.
– Macskarajongó vagyok, mindegy, hogy kicsi vagy nagymacskáról van szó, a kedvenc témám pedig a nő, úgyhogy a kettőt kombináltam össze ezen a képen – vette át a szót Zsuzsanna. – A festmény a kettejük közötti szimbiózist mutatja be, a köztük lévő összetartozást, azt, hogy a párducnak is szüksége van a lányra, akárcsak fordítva. Nekem is van macskám, szám szerint kilenc, az egyikkel, Marcipánnal mi is így élünk.
Nagyné Sinka Erzsébet festménye a háborgó a tengert ábrázolja, elmondása szerint azért, mert alkotás közben a lelke is hasonlóan háborgós hangulatban volt. Ezt tükrözi ez a kép, mert ahogy ő tartja, minden ecsetragadáskor a lelke vetül a vászonra.
Az orosházi amatőr hármas nagy terveket szőtt még idénre, a nyári gyopárosi alkotótábor mellett szeretnének közösen Vésztőre is ellátogatni. Szóba került egy szilvásváradi út is, de oda csak Jutka és Erzsike megy, Zsuzsanna a munka miatt ennyit már nem tud bevállalni. Míg nem indulnak újra útnak, addig alkotás közben az élményeikből táplálkoznak.
Kiemelt kép: Horváth Bence
