- hirdetés -

Egy egész tanévet sűrítettek bele a másfél órás műsorba, ez volt a Székács gála, amelynek vendégei kronologikus sorrendben láthatták az evangélikus intézmény 2022/23-as évének kiemelt eseményeit. De nemcsak történetmesélésből és fényképnézegetésből állt a június 2-ai délután, a kivetítőn megjelent események egy része újra életre kelt az iskola dísztermében. A korábban versenyeken, ünnepségeken bemutatott verses, zenés, táncos produkciók most is lebilincselték a közönséget.

A gála szó szórakozást, élvezetet jelent, és talán azt mondhatjuk, a fellépők szempontjából is kellemes lehetett ez a péntek délutáni rendezvény, hisz a színpadon megjelenő gyerekek (és felnőttek) olyan műsorszámokkal álltak a nagyérdemű elé, amelyekkel korábban már sikert arattak. Ez a gondolat valószínűleg mindannyiukat segítette abban, hogy komolyabb lámpaláz nélkül szerepeljenek, így talán ez a gála számukra is a szórakozást jelentette.

A sorban az első a Melody of Angels, az iskola diákzenekara volt, akik egy zenés áhítattal nyitották meg a gálát. Produkciójukat egy angol nyelvi áhítat követte Orbán Júlia előadásában, majd a Székács 4.b osztályos német szakkörösei a Mi atyánk imádságot tolmácsolták német nyelven. Az intézmény keresztény szellemiségét tükröző műsorszámok után egy merőben más hangulatú jelenet várt a vendégekre, a megújult Hajnal óvoda néptáncosai adtak mosolyt fakasztó műsort. A kicsit életkorukat meghazudtoló bátorsággal és precizitással verseltek, táncoltak, énekeltek, hangos nevetést csalván elő a közönségből. Őket Verbőczi Domokos mese-, majd Tóth Hanna, Nagy Zétény, Fazekas András Vajk és Molnár Zsófia versmondása követte, ezt követően pedig Zalai Bernadett népdaléneklése közben szorulhattak össze a szívek.

Aranykapocs díjat kapott Kálmán László

Idén először átadták az Aranykapocs-díjat is, amelyet Kálmán László vehetett át. Az elismerést Celuskáné Csepregi Alicia pedagógus nyújtotta át.

– Különösen nagy öröm, hogy a volt tanítványok továbbra is tartják a kapcsolatot iskolánkkal, ahonnan szárnyra keltek, sőt van egy volt diákokat összekötő kapocs, amelynek jeléül évről évre szalagavatós diákjaink megkapják az összetartozást szimbolizáló kapocs kendőt. Ennek megálmodója Kálmán László – kezdte Celiskáné. – Mi is álmodtunk egyet, és létrehoztunk egy díjat, az Aranykapocs díjat olyan személyek részére, akik iskolánkban érettségiztek, és elballagásuk után is eltéphetetlen kötelékkel kapcsolódnak intézményünkhöz, aktív segítséget nyújtva diákjaink jövőképének formálásához, mentor szerepet is felvállalva, életükkel példát adva, tetteikkel, gyakorlati tanácsaikkal is megmutatva, hogy a mindennapi élet során mit is jelent igazi székácsosnak lenni.

A díj olyan volt tanuló részére adományozható, aki ebben az iskolában érettségizett, és aki szorosan kapcsolódik a Székács Evangélikus Iskola által képviselt szellemiséghez, életével, munkájával, hozzájárul a jövő nemzedékének formálásához. A négytagú kuratórium egyöntetű döntés alapján az első Aranykapocs díjat eddig végzett munkája nagyrabecsülésének jeleként Kálmán László vehette át.

De nemcsak a székácsosokról szólt ez a gála, ennek okáról Nagy Róbert iskolaigazgató mesélt.

– Próbáltunk egy olyasfajta vonulatot is belevinni a mai gálába, amely érzékeltetni, hogy mi, a Székács, nem egy elszigetelt része vagyunk Orosházának. Nagyon is igyekszünk kapcsolódni az itteni közösségéhez, ezt több különböző módon tesszük meg. A műsorszámok által megmutatjuk a vendégeinknek, a város mely egyesületeivel ápolunk szoros és jó kapcsolatot, emellett arra is láthatnak majd példát, hogy a székácsosok milyen módon jelennek meg Orosháza életének különféle szegmenseiben, harmadsoron pedig azt tárjuk majd fel, Orosháza közössége milyen módon lép be a Székács intézménybe. A mai gála egyik fontos üzenete tehát a kapcsolódás, az, hogy az iskolánk szeretne szervesen jelen lenni a város életében.

Ezt példázta a záró műsorszám is, a nemrégiben bemutatott Már nem szédülök a fényben című koprodukció, amelyet a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola modern táncosai és a Harangos Néptáncegyüttes tagjai adtak elő, köztük természetesen ott volt több székácsos diák és tanár is.

Fotók: Horváth Bence

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.