Március 29-én este hat óra előtt a környékbeliek Orosházán arra lehettek figyelmesek, hogy füstöl a Tóth-malom teteje. Azonnal értesítették a tűzoltókat, de a lángok szinte pillanatok alatt továbbterjedtek, majd egyre lejjebb. 1993-at írtunk ekkor, a többi, mondhatni már történelem. Az akkori eseményeket idézzük fel.
A Tóth-malom az 1920-as években épült Orosházán, 1926-ban indult meg a termelés, ami rendben is működött. Egészen 1993. március 29-ig. Az első riasztás 16:38-kor volt, este nyolc órakor viszont már a két felső szint folyamatosan égett. 19 óra 44 perckor érkezett meg a helyszínre a fővárosból az országos parancsnokság operatív csoportja, hogy irányítsa a nagy erőkkel kivonuló tűzoltókat. Az orosházi tűzoltók mellett több helyszínről, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Makóról, Szarvasról, Mezőkovácsházáról, Gyuláról, Szentesről és Békéscsabáról is érkezett segítség. Összesen 9 egység, 23 raj és 83 tűzoltó vonult a helyszínre.
Gémes Józsefné akkoriban a Könd utcában lakott. Mikor meghallották, hogy ég a malom, a lépcsőházból szinte mindenki a helyszínre sietett. Százak gyűltek össze, hogy lássák a tűz rombolását és a tűzoltók küzdelmét.
– Borzalmas nagy lángokkal égett, segíteni persze nem tudtunk, mert képtelenség volt. Mindenféle találgatások voltak már akkor este is, hogy mi okozhatta a katasztrófát. Mi ott álltunk, ahol most a buszok szoktak megérkezni az állomásra, akkoriban még állt ott egy dombos rész és onnan figyeltük az eseményeket. De amekkora lángokkal égett, és ahogy szállt a füst, azok is könnyen értesülhettek róla, akik nem tartózkodtak a helyszínen – idézte fel.
A tűz a legmagasabb, 5-ös kiemelésű fokozatot kapta. Az épület a második emelettől felfelé gyakorlatilag teljesen kiégett és a tetőn át is láthatóak voltak a lángok. Az akkori orosházi tűzoltóparancsnok Kiss József 30 évvel ezelőtt úgy nyilatkozott a városi televíziónak, hogy az oltás a benti területen kezdődött, de amikor a tető és a 4-5. szintek egy időben meggyulladtak, elkezdték az alsó szintekre kivonni az embereket és a teljes védelemre átállni. A tűzoltók megfeszített munkájának köszönhetően a két alsó szintet végül sikerült megmenteni, ami rendkívüli bravúrnak minősült.
Szűcs István, nyugalmazott tűzoltó alezredes Mezőkovácsházán látott el akkor szolgálatot, akkor már parancsnoki beosztásban. Az eseményt követő tanulmányt is ő készítette el, melyhez felhasználta az irányításban résztvevők jelentéseit, az Orosházi Tűzoltó-parancsnokság által készített tűz-vizsgálati dokumentációt, valamint a kirendelt igazságügyi szakértők, villamossági, malomipari gépész által készített szakvéleményeket is. A tűz keletkezési oka a tűzvizsgálat megállapítása alapján fizikai energia, amely mint gyújtóforrás, súrlódás következtében keletkezett.
Forrás: Tanulmány az orosházi malom tűzesetéről 1993. március 29.
– A megyei parancsnokom rendelt ki tanulmánykészítő tisztnek azonnali indulással. Az idő nem segített nekünk, mert hideg volt és fújt a szél, ami nehezítette a beavatkozást. Az én feladatom az ott lévő erők nyilvántartása, a felállítási helyek rögzítése, a sugarak, alapvezetékek helyének a rögzítése volt. Az oltás során gyakorlatilag mindenféle különleges szert, létrát, emelőkosarat bevetettünk.
Ami a legjobban megmaradt az emlékezetemben egy panorámakép volt, ami már sötétben készült és az egymás felett lévő öt ablak világít, mint a fáklya. A másik pedig az a heroikus küzdelem, amit a tűz mellett a rossz időjárási körülményekkel is folytattak a tűzoltók. Szörnyű látvány volt a leégő épület, hiszen a Tóth-malomnak tradíciója volt Orosházán, fogalom volt – mesélte a munkálatokról.
Kiss Tibor főtörzsőrmesterként ment nyugdíjba, akkoriban még 21 évesen szakaszvezetőként vett részt az oltási munkálatokban. Mint mondta, a tűzjelzés este hat óra előtt érkezett hozzájuk a parancsnokságra, akkor még azt hitték, hogy csak gyakorlatra kell készülniük. Amikor szolgálatparancsnokuk is beült az autóba, már tudták, hogy éles esettel állnak szemben, a kiérkezéskor pedig döbbenten vették észre, hogy a negyedik emeletről már teljes ablak nagyságban száll kifelé a füst.
– Az első érzés az érkezés és a beavatkozás első 15-20 perce során a félelem volt. Én az első sugárnak voltam akkoriban a segéd sugárvezetője, azt a feladatot kaptuk, hogy az égő szint fölé kellett szerelni az első sugarat, ott voltam fent hosszú ideig. Ott még akkor nem volt tűz, de fokozatosan kezdett terjedni a füst. A külső környezeti hűtés, locsolás megtörtént, de az nem bizonyult hatásosnak. Beindult az úgynevezett kéményhatásnak nevezett jelenség, ami táplálja a tüzet zárt terekben, utána már mondhatni, megfoghatatlan, már csak a több évtizedes belső faszerkezet miatt is. Az épület nagysága és kiterjedtsége, a tűz ereje is jól példázta, hogy még két héttel később is ki kellett jönnünk – emlékezett vissza.
Ez az utóbbi eset már nem lángolásnak számított, de a parázsló részek újra elkezdtek izzani, füstölni. Kiss Tibor hozzátette, ez egy nem mindennapi tapasztalatot és kitörölhetetlen emléket jelentett számára.
– A tűzoltó is ember, ugyanazokkal a gondokkal és érzésekkel küzd, mint bárki más. Ugyanúgy bennünk is ott van ilyenkor a félelem, az egykori és a mai kollégákban, ami viszont természetes és úgy gondolom, hogy jó is, mert ilyenkor a tűzoltó körültekintőbb, jobban odafigyel a környezetére, a feladatra, bajtársaira egy bevetés során, illetve ha van mentendő személy, akkor főleg rá – zárta gondolatait.
Egy dolog biztos, a már akkor élő orosháziak és főleg az ott lévők, a dolgozók, a tűzoltásban és a mentésben résztvevők számára kitörölhetetlen emlékeket hagyott 1993. március 29-nek az estéje. Ez a dátum örökre belevésődött a város történetébe.
