- hirdetés -

Egyetemi képzésének köszönhetően ókori héber és görög nyelven is tanul a Székács József Evangélikus iskola volt tanulója, Krcsméri János. A fiatal fiú a gimnázium után az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakára jelentkezett, mint elmondta, nem tudta elképzelni, hogy mást csináljon az életben.

Orosházán, a Székács József Evangélikus Iskolában tanult már első osztálytól kezdve Krcsméri János. A lelkész hallgató elmondta, alapvetően családja és az iskolai környezet is hatással volt életére, mindkét oldalról támogatták őt álmai elérésében. A fiatal fiú jelenleg harmadéves az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakán. János elárulta, eleinte lehangolta, hogy az elmúlt időszakban sokat változott a munkamegoszlás a lelkészeknél, de ennek ellenére nem adta fel.

– Mondhatni ez volt az egyetlen választásom. Úgy éreztem, hogy vagy idejövök, vagy semmi egyebet nem csinálok, mást nem akartam az életben. Mindenhol előfordulnak persze problémák, de ennek ellenére is szívesen tanulom ezt, sosem tartottak vissza a kialakult változások – árulta el Krcsméri János. – Kicsit felemásak voltak az érzéseim, mikor elkezdődött az egyetem, de ez a koronavírus okozta hibrid oktatás miatt volt. Nem tudtunk mindenről olyan részletekbe menően tanulni, ennek ellenére izgalmas volt, hogy olyasmit tanulok, ami a családomat és a legtöbb embert is tekintve nagyon egyedi – tette hozzá.

A jelenleg harmadéves hallgató elmondta, ókori héber és görög nyelvet is tanulnak. A képzés során többek között egyháztörténetet, pszichológiát, valláspedagógiát, etikát, filozófiát, vallástörténetet és egyházi zenét is tanulnak. János kiemelte, nem azért választotta ezt a szakot, mert nem tudta mit kezdjen az életével, mindig is ide akart jönni, az sem érdekelte, ha valakinek nem tetszett az ötlet.

– Mostanában sajnos elég kevesen választják ezt a szakot. A fiatalokat szerintem azért nem érdekli már annyira a vallás, mert nem ismerik. Kevés személyes és jó tapasztalat van arról, hogy milyen egy gyülekezet, egy egyházi közösség. A közösségi médiából, a híradásokból tájékozódnak, de ez nem mindig pozitív. Az érdekesebb dolgokat, ami hasznos, arról nem adnak hangot. Nekem pedig az a véleményem, hogy minden ember érdeklődik a vallás, a transzcendens, a felsőbb erők iránt, jelen esetben mindegy minek nevezzük – hangsúlyozta János.

A fiatal hallgató elárulta, őt a közösség vonzotta igazán. Úgy gondolja, a fiatalokat is meg kellene szólítani, hiszen sok a stressz, a mentális betegség mostanában és nincs, aki meghallgassa őket. János szerint az egyháznak, a tanároknak, a lelkészeknek feladatuk kellene legyen, hogy lehetőségeikhez mérten megpróbáljanak segíteni, még akkor is, ha ez csak annyit jelent, valaki meghallgatja őket.

– Ha minden jól megy három év múla végzek, akkor mindenképp lelkész szeretnék lenni. Az első két évet olyan helyen töltöm majd, amit a püspök jelöl ki. Egy lelkésznek a vasárnapi istentiszteleten kívül pedig rengeteg feladata is van. Keresztelés, temetés, esketés, különböző gyülekezeti alkalmak, Biblia órák, hitoktatás, egyházi intézmények fenntartása. Ez csak néhány a sok feladat közül – árulta el János.

Krcsméri János elmondta, őt leginkább hagyományos gyülekezeti lelkész szeretne lenni, a többi ág annyira nem vonzza. A fiatal lelkész hallgató elmondta, szeretné, ha az emberek nem zárkóznának el a vallástól. Orosházán az evangélikus, katolikus és református lelkipásztorokat mind ismeri, azt tanácsolja forduljanak hozzájuk nyugodt szívvel az emberek, ha bátorításra, meghallgatásra van szükségük. Kiemelte, ő maga is ilyen lelkész szeretne majd lenni.

Fotók: Magyari Márton

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.