- hirdetés -

Ajtódíszek, papírvirágok, szép kis kosárkák és kedves gólyafigurák készültek péntek délután a Petőfi Művelődési Központban. Az ingyenes program előzetes regisztrációt igényelt, sokan éltek is annak lehetőségével, hogy hozzáértő kezek segítségével alkossanak valami szépet.

Még a szervezőket is meglepte, mennyi alkotni vágyó gyermek érkezett a tavaszi kézműves foglalkozásra. A segítők nagy örömmel fogadták a lelkes jelentkezőket.

– Ez alkalommal a legkisebbeknek szerettünk volna kedveskedni, így egy tavaszváró kézműves foglalkozásra invitáltuk a gyerekeket – mesélte Mikli Hanna kulturális szervező. – Négyéves kortól lehetett regisztrálni, de van tizenegyéves vendégünk is. Két egymást követő időpontra jelentkezhettek be az érdeklődők. Szerencsére a program hatalmas sikernek örvendett, már az első, 16 órás foglakozáson után kellett gyártanunk néhány kelléket.

Az ovisok választhattak a színezők, valamint az egyszerűbb műveleteket igénylő feladatok közül, de a nagyobbacskáknak igazi kihívást hozott Szabóné Andrea hobbikézműves. Andreát és munkáit már mi is többször bemutattuk olvasóinknak. A mindig mosolygós kreatív alkotó most is valami hihetetlenül egyedit mutatott a gyerekeknek.

– Ezt a gyönyörű ajtódíszt készíthették el velem a gyerekek virágokkal és vidám masnikkal, illetve papírrózsákat is alkottunk együtt. A nagycsaládosok egyesületével érkeztem, midig nagy szeretettel hívnak, és én mindig örömmel mondok igent a felkéréseikre. Imádok gyerekek közt lenni, velük foglalkozni. Mindig meglepnek, mert olyan különlegeseket szoktak alkotni, amire nem is számítok – mesélte Szabóné Andrea.

Remekül érezte magát a tavaszváró kézműves foglalkozás második, fél 6-ra kezdődő gyermekserege is. Mikli Hanna, a PMK munkatársa elmondta, minden korosztály kulturális igényeit szeretnék kielégíteni. Az elmúlt héten nagy örömet jelentett például az idősebbek számára, hogy az orosházi művelődési ház a Zorán turné egyik állomásaként funkcionálhatott. Márciusban négy ifjúsági előadásnak ad majd helyet a PMK, az alsó tagozatosoktól a középiskolásokig minden korcsopor számára készülnek a szervezők. E hónap 13-án a Viharsarok Táncszínház előadásában a Ládafia, 14-én a Rendhagyó történelemóra (dupla előadás), 22-én pedig Dsida Jenő: Szívedbe fényt című előadása lesz látható. Már most elkelt minden jegy mindegyikre.

A jövő héten egy Cseh Tamás esttel is kedveskedik az orosháziaknak a helyi művelődési központ, amely a Füst a szemében címet viseli majd, a színpadon Vecsey H. Miklós, Ratkóczi Huba és Szabó Balázs lesz látható. Emellett a Petőfi Művelődési Központ névadója előtt tisztelegve szavalóversenyt is szervez a PMK, március 22-én állnak zsűri elé a négy korosztály képviselői. További programok a művház oldalán találhatók.

Képek: Horváth Bence

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.