Idén veszi át gyémántdiplomáját dr. Justin Mihály. Hatvan éve van a pályán a 83. életévében lévő állatorvos, aki még ma is szívügyének tekinti a gyógyítást. Ha hívják, azonnal felveszi gumicsizmáját, és szó nélkül bemegy az ólba az ellő tehénhez vagy épp az orbáncos sertéshez. Ő még az a táskás orvos fajta, aki a csomagtartóban tartja munkaruháját, táskájában eszközeit, fejében pedig a tudást és a tapasztalatot, amelyet hatvan éve folyamatosan gyarapít. Ritka már a hozzá hasonló szakember. Nosztalgikus beszélgetésünk alatt úgy fogalmazott, ő még megélte az állatorvoslás aranykorát.
– 1963-ban szereztem meg az állatorvosi diplomát, az egyetem után a Pankotai Állami Gazdaságba kerültem, azon belül is az újvárosi kerületbe – kezdte dr. Justin Mihály. Újváros…Újváros…ízlelgettem magamban a település nevét, nem ismertem ugyanis akkor még ezt a helyet. Mikor Szentes és Gádoros között leszálltam a vonatról, megkérdeztem a baktert, merre találom a keresett „várost”. Ő csak annyit felelt: „Itt van fiam, ez a két sor ház az.” Hát itt kezdtem a pályafutásom. Mindenki csak fiatal doktor úrnak hívott, így ismert a környék. Mikor megérkeztem, a kerületi igazgató első kérdése az volt, tudok-e motorozni. Hogy miért? Mert attól a naptól kezdve 450 darab szarvasmarha, 120 ezer baromfi, 80 ló, 20 ezer birka, valamint 2500 anyakoca és szaporulata tartozott hozzám. Úgyhogy kaptam egy szolgálati motort, egy oldalkocsis Pannoniát, hogy majd azzal járjam a területet. Hasonlót még nem vezettem korábban, így mikor először rá ültem, irányítani sem tudtam. Délutáni program gyanánt a futballpályán gyakoroltam, hogyan is kell megülni egy ilyen lovat.
Így telt az első nap, de a második talán még ennél is emlékezetesebb volt a fiatal állatorvos számára.
– Kilátogatott a kerületbe az állami gazdaság főállatorvosa, K. Szabó Sanyi bácsi – folytatta dr. Justin. – Beszélgettünk, beszélgettünk, majd zárásképp, köszönés helyett így szólt: „Azt elfelejtettem mondani, hogy holnaptól a 450 tehén mesterséges megtermékenyítése is a te feladatod.” Még mielőtt kinyöghettem volna, hogy soha életemben nem csináltam hasonlót, becsukta az ajtót, és elment. Rettenetesen éreztem magam. Aznap éjszaka nem aludtam. Kimentem a szarvasmarhákhoz – szerencsére az éjjeli őr segített befogni néhány tehenet –, és egész éjjel gyakoroltam – emlékezett vissza.
Mennyivel másabb volt még a világ az 1960-as években, sőt, az azt követő harminc évben is a maihoz képest. Akkoriban a haszonállat jelentette az értéket, főleg vidéken.
– Az emberek a haszonállatokból éltek, a praxisomnak úgy 40-50 évében én is szinte csak azokkal foglalkoztam. Újváros után Gádorosra kerültem, ahol körzeti állatorvosként és a téesz üzemi állatorvosaként dolgoztam. Boldog idők voltak, a szakosított sertéstelepünk a megye egyik legpatinásabb telepe volt. Aztán 14 évnyi Gádoroson töltött idő után 1978-ban beköltöztem Orosházára. Akkoriban itt is minden család tartott jószágot, nem volt olyan udvar a körzetemben, ahol ne lett volna sertés. Mára már az emberek elfordultak a haszonállatoktól, egyrészt, mert nem is éri meg őket tartani, másrészt pedig, mert ez egy komoly feladat, amely teljes embert kíván. Jószág mellett nincs ünnep, nincs hétvége – emelte ki.
A XXI. században a háztáji helyett a legtöbben már kutyát, macskát vagy egzotikus állatot tartanak. Dr. Justin Mihály hozzátette, az állatkülönlegességek speciális bánásmódot igényelnek. Nyilván, akik manapság végeznek az állatorvosi egyetemen, jobban fel vannak készülve a hobbiállat-gyógyítás tekintetében. A fiatal állatorvosok röntgen és ultrahang segítségével, jól felszerelt rendelőikben gyógyítanak, és végeznek olyan jellegű beavatkozásokat, mint például az ultrahangos fogkő-eltávolítás. Dr. Justin Mihály úgy érzi, ő még megélhette az állatorvoslás aranykorát, azt az időt, amikor még úgy dolgozhatott, ahogyan az a nagy könyvben meg volt írva.
– Mindennap fél 5-kor keltem, a szombat és a vasárnap sem volt kivétel. Akadt olyan nap, hogy 30-35 házhoz mentem beteghez, gyakran estébe, éjszakába nyúlóan gyógyítottam. Sosem mondtam, hogy nem érek rá. Előfordult, hogy kirándulni készültünk a családdal, és az indulás pillanatában szólt az egyik gazda, hogy a tehene nem bír megelleni. Visszatolattam az autóval, átöltöztem a munkaruhámba, és mentem vele a tehénhez. A család pedig addig várt. A sorrend nálam mindig ez volt: első a beteg, és csak utána jön csak a szórakozás.
A magánállatorvosként praktizáló dr. Juston Mihály az mondja, nincs szebb munka az állatorvoslásnál. Rengeteg szép, megható és vicces története van. Nekünk is elmesélt egyet-egyet.
– Az állat megismeri azt, aki meggyógyította. Erre számtalan példa volt a praxisomban. Egyszer, hosszas kezelés után sikerült megmentenem a kutyát a haláltól. Azután akárhányszor mentem ahhoz a házhoz, ő mindig odabújt hozzám. Ezek a legszebb pillanatok. Egy állat gyógyítása különleges feladat. Úgy kell segítenünk, hogy nem tudjuk megkérdezni a jószágtól, mije fáj, mi a panasza. Mi az egészet látjuk, nem részletekben gyógyítunk, ők pedig érzik, meghálálják a törődést. Nem egy esetben fordult elő, hogy a munkámért cserébe a gazdától is csupán néhány jó szót vártam. Voltak, akik megérdemelték a segítséget. Nekünk még megtanították azt, hogyan legyünk empatikusak a jószágtartókkal szemben.
Dr. Justin Mihály a megható percek után nem állhatta meg, hogy ne osszon meg velünk egy humoros történetet. Abban biztos, ezt sem felejti el, míg él.
– Egy nap csengettek a házunknál, a feleségem kinéz, hát látja, hogy két rendőr áll a kapuban. Kérdőn tekint rám, én meg mentegetőzve mondom neki, hogy tudtommal nem követtem el sem közlekedési szabálysértést, sem más kétes ügybe nem keveredtem. Kimegyek ajtót nyitni, majd komoly arccal megkérdezem: „Mi a probléma biztos urak?” Ők pedig előálltak a nagy gonddal, miszerint itt van Orosházán a Fővárosi Nagycirkusz, és a medvéjük megvágta a mancsát egy üvegdarabbal. Váratlan volt a helyzet, és igen egyedi az eset, de természetesen rögtön indultam, hogy segítsek szerencsétlen állaton. A gondozója fogta, vigasztalta, én pedig próbáltam munka közben legalább egy kicsit leplezni, milyen nagyon félek. De egyben maradtam én is, és ő is hamarosan jobban lett – zárta mosolyogva a hamarosan gyémántdiplomával gazdagodó orosházi állatorvos.
Fotók: Horváth Bence
