- hirdetés -

December 29-én az épülő birkózó csarnokban tartott sajtótájékoztatón jelentette be Erdős Norbert Orosháza és térsége országgyűlési képviselője, hogy 700 ezer forint támogatást nyert az Orosházi Spartacus Birkózó Klub Egyesület a HISZEK Benned Sport Program keretében.

Szél Attila elnök az elnyert összeg felhasználásáról beszélt. 
– Tudjuk jól, hogy Orosháza életében mennyire fontos a birkózás, éppen ezért nagy öröm az újabb támogatás, ami a Spartacushoz kerül. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok sportoljanak, és ez a forrás éppen ezt a célt segít megvalósítani. Arra biztatom a sportszervezetek vezetőit, hogy minél többen lépjenek be a Sportszervezetek Országos Szövetségébe. A pályázaton elnyert támogatás 65 százaléka személyi jellegű, elsősorban edzői kifizetésekre, 5 százalék marketingre és 30 százalék pedig egy éven belül elhasználódó tárgyi eszközök beszerzésére fordítható – tájékoztatott Erdős Norbert az elnyert orosházi támogatásról.

Szél Attila visszamutatott arra, hogy a program lebonyolításáért felelős Sportegyesületek Országos Szövetsége, amelynek az Orosházi Spartacus is tagja, még 2012-ben indította a fiatalok körében a sport népszerűsítését szolgáló programot. Az orosházi szervezet azóta minden évben pályázik és nyer is támogatást, amit leginkább az utánpótlás-nevelésre fordít.

Fotó: Dancsó József

– Az egy évtizede működő programnak köszönhetően sok hátrányos helyzetű gyermekkel sikerült megszerettetni a sportot. Nem lesz mindenkiből birkózó, ugyanakkor az utánpótlás nevelésünket hatékonyan segíti ez a program, a mi esetünkben nagyon jól működik. Csak javasolni tudom a megyei sportszervezeteknek, hogy lépjenek be a szövetségbe és éljenek a lehetőséggel – mondta el Szél Attila egyesületi elnök.

Ebben az évben az egyesület az országos ranglista 9. helyén végzett patinás egyesületeket is megelőzve, valamint minden korosztályban, a serdülőtől a felnőttkorig tudott biztosítani versenyzőket a nemzetközi megmérettetésekre. A fiatal versenyzők számára pedig példa lehet, hogy a tanulás mellett a sportot is érdemes választani, mert a kettő együtt egészítheti ki egymást. 

Az épülő birkózócsarnok sem véletlen, hogy itt az Eötvös téren, a sportiskolában létesül. Így az iskola tanulói a testnevelés órák keretén belül a birkózásban is részt tudnak venni, hiszen véleményem szerint a labdarúgás és a kézilabda mellett még a birkózás is vezető sportja Orosházának – emelte ki a klubelnök.

A Honvédelmi Minisztérium a HISZEK Benned Sport Program II. Alprogramjára közel 250 millió forintos forrást biztosított ebben az évben. Erre a keretre kizárólag helyi kis- és közepes sportszervezetek pályázhattak utánpótlás-neveléssel összefüggő feladataik megvalósítására. Ebből a hazai forrásból nyertek az orosházi birkózók most 700 ezer forintot. 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.