Ünnepélyes esemény helyszíne volt a magyardombegyházi sajtüzem. Az újonnan létesült napelemrendszert adták át rendeltetésének.
Az ünnepségen jelen volt Réthy Pál Közfoglalkoztatási és Vízügyi helyettes-államtitkár, Erdős Norbert országgyűlési képviselő, Dinyés Ildikó, Magyardombegyház polgármestere és több környező település polgármestere, jegyzője.
Dinyés Ildikó beszédében felidézte a napelemrendszer megépülésének kezdeteit, szükségességét.
– Az üzem minden gépe elektromos árammal működik. Az áram ára jelentősen megnőtt és az üzem számlája már elérte a 600 ezer forintos nagyságrendet. Tavaly a település kiegészítő támogatási kérelmet nyújtott be a belügyminisztériumhoz, hogy a napelemparkot megvalósíthassák. A minisztérium decemberben fogadta ezt el és több, mint tízmillió forint értékben támogatta. Januárban már meg is kezdődött a napelemek telepítése és az áramszolgáltató is példás gyorsasággal végezte el a rákötést. A napelemek segítségével az üzem az energiát tekintve majdnem önellátóvá vált – mondta el a polgármester.
Erdős Norbert méltatta a magyardombegyházi polgármesteri hivatal elmúlt tizennégy évi munkáját. Elmondta, hogy a polgári kormányzás ideje alatt, 2010 óta közel egymilliárd forint érkezett a településre és az a szisztematikus és egymásra épülő munka, amit elvégeztek, látványos javulást eredményezett. Kezdve a kecsketenyésztéssel, folytatva a sajtüzem létrehozásával és a vendégház megépítésével, mellyel a falusi turizmus irányába is nyitott a község. Kiemelte, hogy Békés vármegye legkisebb közigazgatási területtel rendelkező községében joggal lehetünk büszkék erre.
Réthy Pál helyettes-államtitkár elmondta, hogy a minisztérium és a magyardombegyházi önkormányzat hosszú ideje eredményesen dolgozik együtt.
– Büszkén kijelenthetjük, hogy az együttműködés eredményeként Magyardombegyház neve felkerült a hazai élelmiszerelőállítás térképére. Örömömre szolgál, hogy ismét elkészült egy zöld energiát felhasználó üzem, amely hozzájárul a magyar klíma és természetvédelmi akciótervének megvalósulásához. Az ilyen fejlesztések nagyon fontosak az ilyen kistelepülések számára – tette hozzá a helyettes-államtitkár.
Az avatóünnepség az ünnepélyes szalagátvágással ért véget.