- hirdetés -

Tótkomlósra érkezett az országjáró „Mondjunk nemet a szankciókra!” fórum november 28-án. A térség országgyűlési képviselője, Erdős Norbert meghívására Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője már kora délután megérkezett a dél-békési településre. Meglátogatta a helyi evangélikus közösséget, illetve a felújításra váró evangélikus templomot.

A fórum előtti sajtótájékoztatón Erdős Norbert emlékeztetett arra, hogy még a kampányban megígérte a tótkomlósi közösségnek, hogy mindent megtesz majd templomuk felújítása érdekében.

– A délután folyamán Simicskó István, frakcióvezető vette a fáradtságot és ellátogatott a településre, ahol megnéztük a templomot, ismerkedett a közösséggel. Sajnos február óta sokkal rosszabb időket élünk, de a téma nem merült feledésbe. Nagyon igyekszem, hogy megvalósuljon a templom felújítása – hangsúlyozta a térség képviselője, aki Tótkomlóst érintő bejelentést is tett.

– Varga Mihály pénzügyminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter múlt pénteken írta alá a pályázatot, ami azt jelenti, hogy Tótkomlós 7 millió 66 ezer forintot REKI-forráshoz jutott. Nagy öröm számomra, hogy ebben közreműködhettem – fűzte hozzá Erdős Norbert.

Fotó: Horváth Bence

Simicskó István arról beszélt, hogy a tótkomlósi evangélikus templomnak komoly múltja van. Egy igazi értéke a településnek. A frakcióvezető egyetértett abban, hogy valóban felújításra szorul a patinás épület, amit meg kell menteni az utókor számára is. Azon lesz, hogy segítse ebben a munkában képviselőtársát.

Az országjáró fórumokkal kapcsolatban elmondta, hogy számos állomáson járt már. A kormány fontosnak érzi, hogy megismerje az emberek álláspontját, ilyen formában is megtudják, a brüsszeli szankciókról mi a véleményük.

– Fontos egy társadalmi nemzeti támogatás az elhibázott brüsszeli szankciós politikával szemben. Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, Oroszország talpon van, a háború folytatódik. Azt ígérték, hogy az energetikai szektorra nem vonatkoznak az intézkedések, mégis bekövetkezik, hiszen most újabb feltételeket akarnak kicsikarni Magyarország részéről is – fogalmazott Simicskó István utalva a szóba kerülő atomenergiát érintő szankciókra.

Fotó: Horváth Bence

Hozzátette, Magyarország földrajzi fekvése sem teszi lehetővé, hogy egyik pillanatról a másikra leváljon az orosz földgázról, illetve kőolajról. Ráadásul az is látszik, hogy a kontinenst energiaválság sújtja, a szankciók miatt az infláció is az egekben, de az élelmiszerárakban is megmutatkoznak az Európai Unió elhibázott döntései.

Simicskó István szerint éppen ezért a szankciós politikával mindenképpen szakítani kell Brüsszelnek. A frakcióvezető a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Nemzeti Konzultáció egyedülálló közvéleménykutatás, mondhatni hungarikum, hiszen más országokban ilyen típusú párbeszéd nincs az állam és az állampolgárok között. Fontos, hogy sorskérdésekben megkérdezzék az embereket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.