Mochnács Zoltán kőműves egy hónap múlva szerzi meg mesterlevelét a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál. Vele beszélgettünk a szakma szépségéről, jelenéről és jövőjéről, sőt, Zoltán azt is elárulta nekünk, hogyan vált a malterkeverés és falazás után az aprólékos munkák szerelmesévé.
– Ez egy gyönyörű szakma, azt meg kell hagyni – kezdte Mochnács Zoltán. – Édesapám is kőműves, gyerekkoromban nyaranta sokat segítettem neki, eleinte csak a talicskatolást és a malterkeverést bízta rám, de aztán szép lassan ragadt rám a koszon kívül más is. A középiskolás éveim elején még nem gondoltam, hogy később az ő útját fogom járni, határőrnek készültem, de aztán mégis váltottam. Nem bántam meg. A 612-ben tanultam meg a kőműves szakma alapjait, az igazi tudást, a valódi gyakorlatot azonban én is a nagybetűs életben szereztem meg, mint mindenki más.
Zoltán 2004-ben került az Iványi Építőmester Kft.-hez, az első munkahelyén dolgozik még ma is. A kezdetekben kőművesfeladatokat bíztak rá, ma már brigádvezetőként tevékenykedik, sőt, oktat is.
– A cég gyakorlati oktatást is vállal, a tanulóim ott vannak mellettem az építési területeken – folytatta. – A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál szereztem meg a gyakorlati oktató képesítést, és hát nem egyszerű a mai fiatalokkal, de azért igyekszem a legjobb tudásom átadni nekik. Kemény dió ez a 16-18 év közötti korosztály, oda kell figyelni rájuk. Próbálom a szakmai dolgok mellett azt is beléjük nevelni, hogyan kell egy munkahelyen viselkedni, többek közt megadni a tiszteletet az idősebbeknek, tapasztaltabbaknak.
A brigádban dolgozik Zoltán édesapja is, aki igaz, már betöltötte a hetvenet, de fia elmondása szerint két fiatalt is kitesz. Tíz éve nyugdíjas, tíz éve mondja, hogy jövőre már nem csinálja, tovább, kész, vége, pihenni fog, de aztán mégis minden tavasszal megjelenik az építkezésen. Zoltán reméli, örökölte apja erejét és jó fizikumát, szeretne ő is ilyen idősen ilyen energikus lenni.
– Ez a szakma mindig rejteget valami újat, épp ezért megunhatatlan. Nyitunk a fejlődés irányába, keressük az új ötleteket – mesélte. – Munka is mindig van bőven, nem panaszkodhatunk, sőt, ma már azt is kijelenthetjük, hogy megfizetnek minket. Régebben a diplomás bért össze sem lehetett hasonlítani a szakmunkásbérrel. Ma már más a helyzet, még akkor is, ha vállalkozó mellett dolgozol. Ha pedig a magad ura vagy, még több lehetőséged adódik.
Zoltán 2022 májusában kezdte el a mesterképzést Békéscsabán, a hétköznap estéi és a hétvégéi most javarészt a tanulásról szólnak. Azt mondja, magas az elvárás az elméleti és szakmai rész tekintetében egyaránt. Bár a gyakorlati rész nem sok újdonságot tartogatott a számára, sok hasznosat tanult azonban az adózási és jogi ismeretek, marketing és vállalkozói ismeretek órákon. Az oktatói kedvesek és segítőkészek voltak, a tudás mellett sok pozitív élménnyel is gazdagodott a fél év során.
– A mesterlevél megszerzése után szakiskolákban is oktathatok majd, ez jó B verziónak tűnik arra az esetre, ha mégsem örököltem volna édesapám szívósságát. Bár engem nem azok a munkák hoznak lázba, amiknél komoly erőnlétre van szükség, sokkal inkább szeretem a finom, precizitást igénylő feladatokat. Az aprólékos munka a szívem csücske, nem a tömeggyártás. Eljutottam a gyerekkori malterkeverésből oda, hogy ma már én végzem szinte minden építkezésünkön azokat a tennivalókat, amikhez higgadtság és jó kézügyesség kell.
Néhány napja például a Könd és Táncsics utca sarkán található sportlétesítmény összes, ablak körüli díszét is Zoltán készítette el. Szépen, egyesével vágta ki a formákat, aztán felragasztgatta, majd körbe élvédőzte azokat. Két héten át ezt csinálta, mégsem unta meg. Azt vallja, a kőműves munka egyáltalán nem robotmunka, hisz minden új helyszínen új kihívások várnak rá. Épp ezért tudná elképzelni, hogy akár élete végéig is ezt csinálja. Az pedig, hogy két kezének alkotásai maradandóak, amik mellett még évtizedeken át sétálgathat a városban, még nagyobb lendületet ad a folytatáshoz.
Fotók: Horváth Bence
