- hirdetés -

Szüreti mulatság, Kultúrházak éjjel-nappal, Rákóczitelep századik szülinapi bulija…Csak hogy néhányat említsünk a közelgő napok orosházi eseményeiből. De nemcsak nálunk lesz mozgalmas a hétvége, szeptember 24-én Gádoroson és Kaszaperen is falunapot tartanak.

Szeptember 23-án 10:30-tól 15 óráig Szüreti Mulatságot tartanak a Czina Sándor Általános Iskolánál az Ifjúság utca 7. szám alatt. A szürethez kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal, sportprogramokkal, arcfestéssel és lufihajtogatással, valamint egy kis vendéglátással is készülnek a szervezők. 11 órától 12 óráig Láda Misi és Szőke Misi zenekara lesz hallható. A rendezvény ingyenes.

Szeptember 23-án rendezik meg a Petőfi Művelődési Központban a Kultúrházak éjjel-nappal című rendezvényt. A programok 16 órától kezdődnek, és egészen 20 óráig tartanak. Délután 4 órakor Kultúrerdő néven nyílik meg a PMK szabadtéri tárlata az Árpád-kertben. Ezt követően a színháztermi előtérben egészen este 7 óráig várják az alkotni vágyó gyerekeket. 18-20 óráig a művelődési központ elő-és színháztermében a Harangos Néptáncegyüttes és az Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület tart nyílt próbát. A rendezvény ingyenes.

Pillanatkép a Harangos Néptáncegyüttes egyik korábbi műsorából (Fotó: OrosCafé archív)

Jubileumi koncert lesz a Rock Klubban! Szeptember 23-án tartja a Vízió zenekar negyvenéves szülinapi koncertjét. Az ingyenes rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a Pacsirta utcai klubban.

Szeptember 24-én Orosházára érkezik a Mozgó Mozi. Szombaton a következő filmeket nézhetik meg az érdeklődők a Petőfi Művelődési Központban 10 órától kezdve az alábbi sorrendben: Tomboló blöki, Minyonok: Gru színre lép, Háromezer év várakozás, Rosszkor rossz helyen, Ahol a folyami rákok énekelnek, Nope.

Szeptember 24-én ünnepli Rákóczitelep a 100. születésnapját. A Virág Söröző mellett egész napos program vár az érdeklődőkre. 8 órakor indul a magyar billiárd verseny, 14 órakor pedig ünnepélyesen is megnyitják a szülinapi rendezvényt. A délután folyamán színpadra állnak az Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület tagjai, a Candy Dance Crew táncosai, a ZumBabák csapata, őket követi Hevesi Imre gyermekműsora, majd az Orosházi Birkózó Egyesület bemutatója és Varga Viktor koncertje. 21 órakor kezdődik az utcabál DJ Norbival, és ekkor érkezik meg a Ficsor Zoltán által készített szülinapi torta is.

A mazsorettesek is színpadra állnak (Fotó: OrosCafé archív)

Szeptember 24-én Metallicum koncertre várnak minden érdeklőtőt a Pacsirta utcai Rock Klubban. A program 21 órakor veszi kezdetét.

Vidéki programok

Falunapot tartanak Gádoroson szeptember 23-án és 24-én. A szombati napra a Hétvezér Parkban Bográcsos Fesztivált szerveznek 8 órai kezdettel. A 10 órakor kezdődő polgármesteri köszöntő után a helyi tánccsoportok lépnek fel, az óvodás korosztálytól kezdve az idősek klubja senior csapatáig minden korosztály. 11 óra után Csorvás Város Fúvószenekara és Mazsorettcsoportja áll színpadra, majd 12 órakor minden megjelentet vendégül látnak egy babgulyásra. A bográcsverseny eredményhirdetését követően Oszvald Marika operettműsora lesz hallható és látható, majd 16.15-től a Seres Brothers zenél. 17.30-kor Maksa Zoltán szórakoztatja a nagyérdeműt, ezután 19 órától az Irigy Hónaljmirigyé lesz a főszerep. 20.30-tól kifulladásig a Con Moto zenekar tart élőzenés partit a megjelenteknek.

A gádorosi falunapon Oszvald Marikát is hallhatja a közönség (Kép forrása: Oszvald Marika Rajongói Oldal/Facebook)

Kaszaperen a Szent Gellért téren falunapot tartanak szeptember 24-én. A programok 9 órakor indulnak a Szent Gellért napi misével és szoborkoszorúzással, majd 11 órakor kezdenek el gyülekezni a motoros találkozó résztvevői, és ekkor zenél a Reláció zenekar is. A programok a teljesség igénye nélkül: oldtimer motor kiállítás, rodeó bika, ingyenes légvár és Euro Jumping, Stunt Rider Show, Extreme Bike Show, „Kaszaper Bikája” erősember-verseny, Holdvilág zenekar műsora, Csizmadia Anna és Nagy Gábor népzenei előadása, Flóra & Blues 4 You Band. A rendezvény sztárvendégei: 20 órakor Bódi Csabi, 21 órakor Varga Viktor. 21:30-kor a tűzshow teszi rá a koronát az estre.

Kiemelt kép: Tavaly Nagyszénáson, most Rákóczitelepen és Kaszaperen énekel Varga Viktor (Fotó: OrosCafé archív)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.