- hirdetés -

Az orosházi Fénysugár Nyugdíjas Egyesület tagjai megalakulásuk huszadik évfordulóját tartották augusztus 9-én. A társaság születésnapját a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásából nyert fehér sátor felavatása koronázta meg.

A klub 2002-ben Koszorús Oszkárné Hajnalka vezetésével alakult azzal a céllal, hogy a nyugdíjasoknak legyen egy hely, ahol kötetlenül tudnak beszélgetni. Az együtt átélt élmények, kirándulások azóta még inkább összekovácsolták őket és most, Lázár Pálné irányításával, húsz évvel később továbbra is egy összetartó csapatot alkotnak.

– Sajnos előrehaladott életkorunk miatt a létszámunk csökkenőben van, de bizakodva nézünk a jövő elé. Időnként névnapokat, kerek születésnapokat is megünnepeljük, de kirándulni is szoktunk. Legutóbb például Szarvason jártunk. Összesen hatvan tagunk van jelenleg, és sokan közülük minden héten itt vannak, amikor keddenként összegyűlünk – mondta Lázár Pálné.

Kedden a húszéves fennállását egy közös ebéddel ünnepelte a tagság, a jeles alkalomra meghívást kapott Erdős Norbert Orosháza és térségének országgyűlési képviselője, Zalai Mihályt, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, valamint Dávid Zoltán polgármester is.

– Amikor Orosházán vagyok, ráadásul az evangélikus közösségben duplán otthon érzem magam – emelte ki Erdős Norbert. – Volt közöm több evangélikus közösséghez is az elmúlt évek alatt, így elmondhatom, hogy ez egy kivételes csapat, és nagy szeretettel fogadtam a meghívást – fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy a közösség a jövőben is számíthat a támogatására.

Dávid Zoltán polgármestert mindig jó érzéssel tölti el, amikor meghívást kap az egyesület ünnepségeire. Hozzátette, mindig ismerős arcokkal találkozik, hiszen egy összetartó csapatról van szó. Egy olyan közösséget alkotnak, akikhez jó tartozni.

– Úgy gondolom ennek a közösségnek egy csodálatos motorja van, Lázár Pálné Marika. A tagok kirándulnak, beszélgetnek, de akár Xboxon is játszanak egymással. Azt kívánom, hogy sokáig tartsanak így össze, mert egy közösséghez tartozni mindig egy pluszt ad az embernek – mondta Dávid Zoltán polgármester.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke kiemelte, ismerősök és barátok közé érkezett, hiszen mind orosházi alpolgármesterként, mind megyei vezetőként már hosszú ideje kapcsolatban áll az egyesülettel, hiszen rendszeresen támogatják is a klub tevékenységeit.

– Ezek a közösségek erősítik meg egy város társadalmi szövetét. Nagyon fontos, hogy az idősek megtalálják azt a helyet, ahol a sokszor elmagányosodó idős társaságot vissza tudják vezetni egy város közösségébe. Időt töltsenek egymással, kiránduljanak és mindenki hálát adjon, hogy újra együtt lehetünk – nyilatkozta az Oroscafénak a megyei önkormányzat elnöke.

Ördög Endre igazgatólelkész arról beszélt, hogy az egyesület ugyan egy önálló szervezet, de alapvetően a tagjai az evangélikus gyülekezetből kerülnek ki. Egy olyan kört alkotnak, amely a közös áhítatokon túl is keresik egymás társaságát.

– Én 11 évvel ezelőtt már egy összetartó közösséghez érkeztem. Minden kedden áhitatot tartunk, ami egy kapcsolódási lehetőség ahhoz, hogy a gyülekezet életét minél jobban megismerhessük. Ez egy nagyon fontos állandó szolgálati lehetőség, amelyben minden evangélikus lelkész részt vesz. Úgy gondolom, hogy ez pozitív és segíti a gyülekezet belső egységét – mondta Ördög Endre.

A közös ebéd után – amelyet a Szarvasi Szeretetszolgálat szakácsa készített – a kellemes nyári időben felavatták a nemrég elnyert 350 ezer forintos támogatásból vásárolt fehér kerti sátrat. A már jól összeszokott közösség tagjai beszélgettek, elmesélték egymásnak az elmúlt hetek eseményeit.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.