Volt egyszer egy nagyszerű üzem Orosházán… Így kezdődhetne a mese, amely az AKG-ról és valamikori dolgozóikról szólna. A valaha jól prosperáló nagyüzem dolgozói szerveztek találkozót szombaton.
Mintegy ötven valamikori AKG-s népesítette be szombat este a Diófa Csárda hátsó teraszát. Volt irodisták, lakatosok, anyagbeszerzők, sőt a vezérigazgató is jött az első hívó szóra. Hogy is ne tették volna, hisz egykor a második otthonuk volt a cég, szinte családtagjaik a kollégák. Botos Sándorné huszonöt évig dolgozott az üzemben.
– Találkoztunk a városban, piacon, itt is ott is. Egyszer gondoltam egy nagyot és elkezdtem szervezni egy ilyen találkozót. Elkezdtem kutakodni Facebookon meg mindenütt és ez a mai már a második találkozónk. Az elsőn valamivel kevesebben voltunk, kevesebb dolgozót sikerült megtalálni, de akit igen, az szívesen jön, hisz második otthonunk volt az AKG. – mondja a találkozó szervezője.
Eljött a találkozóra az egykori vezérigazgató, Laczi Sándor is. Mint mondta, ha voltak olyan kedvesek és meghívtak, miért mondanék nemet.
– Ez a három betű – AKG – számomra a mindent, az életemet jelenti, hisz ez volt az első és egyetlen munkahelyem. Nem ilyen véget érdemelt volna ez a cég. Meggyőződésem, hogy ennek nem kellett volna bekövetkeznie. Magyarországon az egyetlen szerelvénygyártó cég voltunk, akinek meg volt a minősítése az atomenergiai szerelvények gyártásához. Most, az elkövetkezendő pár évben Paksnak – az egyesnek is – olyan szerelvény igénye lesz, hogy egy éves kapacitásunkat lekötötte volna. Így majd beszerzik külföldről, arany áron. Sajnálom ezt a céget, ugyanakkor most egy kicsit örülök is, hogy a régiek közül ilyen sokat újra látok és hogy a legtöbbjüket még felismerem – vált vidámabb hangnemre a vezérigazgató.
A nosztalgia mellett valóban a vidámságé volt a főszerep ezen az estén. Örültek egymásnak, örültek a találkozásnak az egykori kollégák. Egyik régi történetet, sztorit a másik után elevenítették fel. A szomorúságot csak egy fekete szalagos szál virág képviselte, melyet a szervezők, a már elhunyt kollégáik tiszteletére helyeztek ki.
Botos Sándorné néhány gondolatnyi köszöntője után a résztvevők elfogyasztották a finom vacsorát, aztán pedig még sokáig folytatódott a beszélgetés, sztorizás, mert volt egyszer egy AKG és annak egy remek csapata…
