Zoli bácsit azt hiszem nem kell bemutatni Orosházán senkinek. A méltán népszerű táncos, táncpedagógus hetvenöt éves lett, de alapjaiban ez a tény nem változtatott semmit, továbbra is jókedvvel, derűsen táncol, oktat.
A háromnegyed százados jubileum kapcsán beszélgettünk Antali Zoltánnal.
– Hogyan zajlott a születésnap?
– A tánciskolában ünnepeltük meg ezt a napot. Az Evangélikus iskola dísztermében volt egy kis parti, ahová meghívtam a felnőtteket. Jó volt, mert a koronavírus időszak majdnem szétszedett minket – bár akkor is, amikor csak lehetett összejöttünk és táncoltunk – így most volt apropója amiért meghívhattam a tanítványokat, hogy egy kicsit legyünk együtt.
– A születésnapodnak van egy szomorú apropója is…
– Igen. Sajnos pont ezen a napon hunyt el Gyarmathy Lívia filmrendező, aki készítette a Táncrend című többszörösen díjnyertes filmet, aminek én lehettem a főszereplője. Életem egyik legnagyobb élménye volt a film készítése. Nagyon sajnálom, hogy elment…
– Hogyan telnek a napjaid mostanában?
– Táncolok. Ez tart fiatalon. Legutóbb a Hamupipőke című színházi programban vettünk részt a felnőtt táncosok közül tíz párral. Ez volt június elsején, de nem hagyjuk ki a nyarat sem, havonta összejövünk egy össztáncra. Az elmúlt időszakban leporoltuk egy kicsit amiket tanultunk, mert a vírushelyzet idején nem úgy haladtunk, ahogy kell és kopott a tudás is. Jó értelemben véve, nem hagynak békén a táncosaim, aminek igen csak örülök. Mindenkinek hiányzik egy idő után a társas kapcsolattartás, az együttlét. Mindig vannak új tervek, új kihívások is. Készülünk most is. Őszre, tél elejére tervezünk egy jubileumi nagy bált. Ötvenöt éve vagyok a tánc világában, ez lesz az apropó. A felnőtt tánciskola folyamatos működésének huszadik évfordulóját a pandémia miatt nem tudtuk megtartani, most így pótoljuk.
– Elégedett ember vagy?
– Igen. A hobbim lett a hivatásom és abban élek most is. Van egy bölcs mondás, miszerint csináld azt, amit szeretsz és soha nem kell dolgoznod. Ez igaz rám is. Nem volt persze az elmúlt 55 évben mindig minden fényes, de a tanítványok által rengeteg szép élmény és siker ért. Említhetném, amikor még versenyeztettem a fiatalokat és eljutottunk négy selejtező után Budapestre, a Ki Mit Tud televíziós műsorába, kis vidéki klubként. De volt még több ilyen, aztán ott volt az előbb említett Gyarmathy Lívia film és még sorolhatnám.
– Meddig lehet ezt csinálni?
– Nem tudom. Nyilván mindennek van határa, be is akartam már fejezni, de a táncosaim nem így gondolták. Majd ha mi mondjuk, akkor haza mehetsz és szögre akaszthatod a lakkcipőt. Igazából amíg az ember bírja, jól érzi magát benne, örömét leli a táncban, addig lehet csinálni. Szerencsére még úgy, ahogy bírom és nem is untam meg.
Eddig a rövid beszélgetés Antali Zoltánnal, aki most is derűsen, mosolygósan szertettel beszélt a hivatásáról. Még sok, boldog születésnapot Zoli bácsi!
