- hirdetés -

Egy eredményes pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg, május 21-én pedig fel is avatták a Széchenyi térre épített zenepavilont. A rendezvényen fellépett az Orosházi Fúvószenekar, a Kicsinyek Kórusa és a Harangos Néptáncegyüttes is, de más lehetőségek is várták még a kilátogatókat.

A kissé szeszélyes időjárás ellenére sokan érkeztek május 21-én a Széchenyi térre, hogy bekapcsolódjanak a Zenepavilon felavatásának a programsorozatába. A produkciók mellett Jusztin Balázs vezetésével a helyi festők is csatlakoztak a rendezvényhez, vezetésükkel egy közös élményfestésben vehettek részt a kilátogató érdeklődők.

A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti iskola tanárai egy hangszerbemutatóval készültek a katolikus templom előtti téren, több különleges hangszert is megnézhettek, a szünetekben pedig ki is próbálhattak az arra sétálók. A kihelyezett kisasztalokon pedig helyi ízeket, orosházi kalácsot és banánt kóstolhattak a program vendégek.

A rendezvényt a Petőfi Művelődési Központ csapata szervezte, elsőként Imre Julianna, az intézmény kulturális szervezője köszöntötte a vendégeket, kiemelve a legújabb belvárosi program- és kikapcsolódási helyszín érdekességeit. A produkciókat a nemrég jubileumi templomi koncertet is adó Orosházi Fúvószenekar kezdte meg.

Debreczeni Márk karnagy vezetésével ezúttal többek között Pharell Williams Happy-je, Michael Jackson dalai vagy a Macskajajból ismert zenék is elhangzottak. Őket követte Tóth Margit tanárnő vezetésével a Vörösmarty Mihály Általános Iskola 3-4. osztályos diákjaiból álló Kicsinyek Kórusának produkciója, akik nemrég az Anyák napja alkalmából léptek fel.

Produkciójukat ezúttal is nagy taps kísérte. Itt azonban még nem volt vége a fellépéseknek, hiszen Móricz Bence vezetésével a Harangos Néptáncegyüttes is felavatta a zenepavilont.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.