- hirdetés -

Április 27-én tartották meg a Kodolányi János Egyetem HUNGARIAN STARTUP UNIVERSITY PROGRAM keretében elindított kurzusának második féléves záróeseményét.

A rendezvényen a három ösztöndíjas, ambiciózus csapatvezető mellett, a dedikált projektvezetők és tanáraik prezentáltak. A mentorok között találhatjuk az intézmény marketingtanárát, Dr. Sós Péter Jánost is. Az esemény központi célja volt bemutatni a HSUP tervek futó és befejezett munkafázisait, valamint összesített előrehaladását.

A KJE 3 vállalkozó szellemű, eltökélt növendéke lépett pódiumra múlthéten szerdán.

Kulcsár-Tóth Csilla

Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak – levelező

Mentor: Sós Péter János

Projekt címe: CatCare

Téma: Egyedi igények szerint alakítható fekhely minden méretű és fajtájú macskának, amit nem kell a meleg idő beköszöntével kihasználatlanság miatt félretenni vagy vastag pléddel bélelni, ha jön a tél.

Címszavak: tervezés, egészség, wellness

Csapat: +4fő

Jenei Rita Barbara

Turizmus-vendéglátás alapképzési szak – nappali

Csapattag: Szabó Péter Pedagógia alapképzési szak – levelező 

Projekt címe: RandomParty

Téma: A RandomParty lényege, hogy létrehozzunk egy olyan rendezvényt, ahol az emberek személyesen tudnak ismerkedni egymással, félelmek és kínos helyzetek nélkül.

Címszavak: kikapcsolódás, élet

Csapat: + 4fő

Tóth Gabriella

Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak – nappali

Projekt címe: Magyar Finomságok

Téma: Külföldön élő magyarok számára könnyebb elérhetőség a magyar termékekhez, összeválogatva vagy előfizetéses csomagban, és ennek célja a kultúra és a hagyomány megőrzése is.

Címszavak: e-kereskedelem, élelmiszer, értékesítés

Csapat: +4fő

Emelkedj ki Te is a tömegből! Idén lemaradtál? A tárgyfelvétel után jutott eszedbe egy jó ötlet? Ne aggódj! A 2021/22-es tanévi aktivitás és sikerek után, a 2022/23-as időszakban is meghirdetik az órát a szabadon választható tárgyak között. Nincs más dolgod, mint a szeptemberi szemeszter indulásakor jelentkezni, és máris egy lépéssel közelebb kerültél a vállalkozásodhoz.  Nem vagy még Kodolányis hallgató? Szeptembertől felsőoktatásban szeretnél továbbtanulni? Tedd első helyre az általános felvételi eljárásban a KJE-t, vagy élj a pótfelvételi lehetőségével!

A programról és a képzés menetéről

Ahogyan arról már korábban hírt adott róla az iskola, [ https://www.kodolanyi.hu//aktualis/hirek/1626  ]  a HUNGARIAN STARTUP UNIVERSITY PROGRAM (HSUP) Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusa.

Ez egy két féléves E-LEARNING tárgy, amelynek I. félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése kerül a fókuszba, míg a II. félévben vállalatépítéssel kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthatnak el a hallgatók.

Az első szemeszter végén, a vizsga mellett, a diákok vállalkozási ötletükről egy ONEPAGER-t készítenek, amelyen a második félév során egyetemük javaslatára, az NKFIH anyagi támogatásával dolgozhatnak.

A mindkét részt elvégző hallgatók vállalkozási ötletüket és az elkészült MVP-t akár befektetők előtt is bemutathatják.

A program egy szereposztó teszt („16 personalities”) kitöltésével kezdődik, amely alapján a startup világ 4 legfontosabb alapítói szerepe közül javaslatot kapnak a hallgatóknak arra, hogy milyen nézőpontból végezzék el a képzést (felfedező, analitikus, védelmező, diplomata).

Az egyes szerepekben a hallgatók különböző, saját perspektívájukat bővítő tananyagokat sajátíthatnak el. Ehhez, személyre szabott útvonalakat és bónusz tananyagokat hoztak létre a 4 alapítói profilnak megfelelően. Ezáltal, mindenki megtanulja a HSUP teljes tananyagát, de saját útvonalon fejlődhet.

A HSUP 2 féléves tananyaga összesen 7+ 5 modulból áll.

A diákok minden modul végén egy összefoglaló, animált videót, valamint egy modulzáró tesztet találnak.

Az animált videók a modul legfontosabb információit összegzik, míg a tesztek azért fontosok, hogy visszajelzést adjanak az előrehaladásról. A modulzáró vizsgák eredményét átlagolva a hallgató a kurzus végén vizsgajegyet kap.

HSUP-ban a tanulók a kitöltött interaktív tesztekkel tapasztalatpontokat gyűjtenek, mely alapján követhetik vállalkozói előrehaladásukat, készségeik szintjeit és kompetenciáik fejlődését. Az egyéni fejlődés mellett a közösségi “NETWORKING” szemléletet is jutalmazzák, ami által a kollaborációban aktívan részt vevők közösségi pontokat kapnak, így egy játékos, de mégis kompetitív környezetet teremtve.

A HSUP platform további fejlesztései során ebben a játékos környezetben a tanulók tapasztalatpontjai alapján egy eredménytábla keletkezik majd, amelyben követhetik saját és később egyetemük teljesítményét is. Így, a diákok nem csak egymással versenyeznek, hanem egyetemükért is küzdenek.

A startupkultúrában ez a versenyszellem még nagy előnyt jelenthet majd számukra. Ezen pontok és egyéb mérőszámok alapján a hallgatók különböző “kitűzőket” gyűjthetnek úgymint: “a csapatjátékos”, “a versenyző” vagy éppen “a virtuóz”.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.