- hirdetés -

Rendhagyó karácsonyi táncbemutató helyszíne volt december 9-én a Petőfi Művelődési Központ színházterme. Földesi Szandra és csapata a Candy Dance Crew mutatta be a 2021-ben tanultakat családtagjaiknak, barátaiknak, a tánc iránt érdeklődőknek. A táncosok emellett az együttes fennállásának jubileumi, 10. évfordulója alkalmából az elmúlt évek legsikeresebb koreográfiáit is újra előadták.

December 9-én a megszokottól kicsit eltérőbb előadásra invitálták a táncot kedvelőket a Candy Dance Crew tagjai a Petőfi Művelődési Központba, ahol az évek során már hagyományossá váló karácsonyi műsorukkal kedveskedtek az érdeklődőknek. A csapat vezetője, Földesi Szandra elmondta, a mostani este egy jubileum miatt is különleges volt számukra.

– 10 évvel ezelőtt volt az első táncpróbánk, így a mai napon az idén tanult elemek mellett szeretnénk felidézni egy kicsit az elmúlt évek legsikeresebb koreográfiáit is. Mivel a tavalyi évben a karácsonyi előadásunk csak online valósulhatott meg, így most még nagyobb izgalommal állunk közönség elé.

Nem mondom, hogy a mostani időszak teljesen úgy sikerült, ahogy szerettük volna, mert a tavaszi időszakban még nagyrészt online zajlott a felkészülés, szerencsére ez utána azért változott. Most kezdtünk el újra versenyekre próbálni, így ebből a szempontból még nincs vége az évünknek, mert éppen most szombaton lesz még jelenésünk – árulta el.

A produkciók előtt is felidézték az elmúlt 10 év történéseit. Annak idején a Székács József Evangélikus Iskola tornatermében állt össze először az akkor még névtelen csapat.

– Azóta persze sok minden történt, de mi sosem felejtjük el az első fellépéseinket, versenyeinket, amikor még igencsak bizonytalanul álltunk ki elétek. Az izgalom azóta is megmaradt, de rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak – hangzott el.

Az elmúlt 10 évben rengeteg táncolni vágyó érdeklődő fordult meg a csapatban. Volt aki csak 1-2 hónapig tartott velük, de olyan is, aki ezt a 10 évet egy az egyben végigkísérte. Földesi Szandra elmondta, úgy gondolja, hogy aki egyszer betért hozzájuk, mindegy hogy mennyi időt töltött ott velük, ott legbelül mindig egy kicsit candys maradt. A kemény munka mellett ugyanis a jókedv és egymás önzetlen segítése jellemzi az edzéseket már a kezdetek óta.

Olyan közösséget alkotnak ők, ahol egyik óra végén sem marad el az ölelés. A 10 év alatt lezajlott minden fellépésükre, eredményükre nagyon büszkén tekintenek vissza, mégis fontos mérföldkő volt az életükben, amikor 2016-ban az Év Tánca Országos Táncművészeti Versenyen a sok-sok aranyérem mellett ötcsillagos tánciskolává minősítették őket.

Felejthetetlen élményt és hatalmas büszkeséget jelentett számukra továbbá az is, amikor 2019-ben Nagyszalontán a The Game Hip-Hop Nemzetközi Nagyversenyen mindannyiuk egyik nagy kedvence, a Royal Family egyik táncosa zsűrizte őket és igencsak jó eredményeket értek el mind a junior-, mind a gyerekformációval. Az emlékek felidézése nemcsak szóban, hanem a táncparketten is megtörtént, melyet a közönség elismerő tapsa kísért.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.