Olíviát április 20-ára várták, de a kicsi lány már január 31-én meglátta a napvilágot. 1250 gramm és 40 centi volt csupán, de mindenkinek bebizonyította, ő egy igazi harcos. Már néhány naposan, az inkubátorban hason fekve átfordította a fejét az egyik oldalról a másikra. Hihetetlenül sok erő, nagy élni akarás volt benne. Édesanyja, Bokorné Ancsin Anita meséli el történetüket.
– A 29. héten magzatvízszivárgásra lettem figyelmes, bementem az orosházi kórházba, ahonnan még aznap át is vitt a mentő Gyulára. Másnap már véres volt a magzatvíz, így az ügyeletes orvos azonnali császármetszést rendelt el. Miközben előkészítettek a műtétre, dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed koraszülött- és gyermekgyógyász bejött hozzám. Nem is tudom, valahogy már a puszta jelenléte, a hangja nagyon megnyugtatóan hatott rám. Pedig rettenetesen ideges voltam, hisz minden olyan gyorsan történt, de amint megjelent, már tudtam, a legjobb kezekben vagyunk. Másfél hónapot voltunk benn a kórházban, és akárhányszor jött hozzám vagy a kicsihez, mindig hihetetlenül kedves volt velünk. De ugyanez igaz a nővérekre is – emelte ki.
Nem volt könnyű ez a hat hét Anita számára, a koronavírus-járvány miatt ugyanis látogatási tilalom élt a kórházban. A férjével csak a portán tudott néhány percet beszélni, az édesapa több mint egy hónap után láthatta először a kislányát. De ez nem befolyásolja a köztük lévő kötelék erősségét, Olívia ugyanannyira ragaszkodik az apukájához, mint az anyukájához.
– A szobatársakkal mély barátságok alakultak ki, sorstársak voltunk mind, akik próbálták tartani egymásban a lelket. Az én babám nagyon szépen fejlődött, nem is volt vele semmi gond hála Istennek, de sajnos olyan példát is láttam, ahol a legrosszabb következett be. Ettől függetlenül mindenkinek azt mondom, ha ilyen helyzetbe kerül, pozitívan tekintsen a jövőbe! Nekem a hit nagyon sokat segített. Végig hittem abban, hogy a jó Isten megsegít minket – mesélte az édesanya.
Anita mindennap láthatta Olíviát. A kislány egy hónapig volt inkubátorban az intenzíven, de édesanyja ott lehetett mellette, megsimogathatta, sőt naponta 1-2 órára a mellére is vehette. Ez mindkettőjüknek rengeteget jelentett. Anita négy hónapig tudta anyatejjel táplálni gyermekét, Olívia szopizni is tudott, és mellette a lefejt anyatejtől is napról-napra erősödött.
– Most már több mint 8 kiló és 67 centi. Egy álombaba, mindig boldog és nyugodt. Nagyon sok mindenen mentünk keresztül, mégsem lettem „paramami”, ösztönösen csinálok mindent. Az apukája jóval aggódósabb nálam. Persze nagyon odafigyelünk rá, sok vizsgálatra visszük, hisz biztosak akarunk lenni abban, hogy megfelelően fejlődik. Nem a születéséhez, hanem a korrigált korához kell néznünk a fejlettségi szintjét, de eddig minden orvos azt mondta, nagyon ügyes, sőt, szinte előrébb is van a vártnál. Az apukája és én is nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá – tette hozzá.
A koraszülöttek világnapján Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamedet, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány elnökét is megkerestük
Elmondható, hogy a tudomány fejlődésével csökkenő tendenciát mutat a koraszülések száma?
– Sajnos nem. Vannak időszakok, amikor kevesebb a koraszülés, a koronavírus második hullámában is így volt ez, de átlagban nézve, az én évi statisztikám szerint nem változott a számuk. Ma majdnem minden 10. gyermek koraszülött. Viszont a koraszülött-ellátás rohamszerűen fejlődik, ami azt jelenti, hogy a modern technikának köszönhetően nagyon kicsi koraszülötteknek tudunk sokkal jobb életminőséget biztosítani. Ehhez hozzátartozik a szemléletmód megváltozása is, melynek köszönhetően ma már a szülők az intenzív osztályon lehetnek gyermekeikkel, ápolhatják, anyatejjel táplálhatják őket. Így a kicsik gyorsabban gyógyulnak, és hamarabb lejönnek a gépről.
Sokan sokféleképp igyekeznek segíteni a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány munkáját. Van most esetleg olyan műszer, amelyre kifejezetten gyűjtenek?
– A legnagyobb áttörés a munkákat tekintve a koraszülött mentőautó megvásárlása volt. Ezt azonban napról napra működtetni kell – tankolni, karban tartani–, és mellette a személyzet biztosítása sem kis összeg. A lélegeztetéshez szükséges egyszer használatos eszközök extrém drágák, és ezeket muszáj minden eset után pótolnunk. Szeretnénk vásárolni egy párásítót a mentőautóba, melynek köszönhetően még sikeresebb lenne a lélegeztetés. Ez főként akkor lényeges, ha nagy távolságra, például Budapestre szállítjuk a koraszülött gyermeket. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem minden támogatónknak a folyamatos segítségnyújtást. Vannak, akik pénzzel, mások pedig önkéntes munkájukkal járulnak hozzá alapítványunk munkájához. Ilyenek az önkéntes sofőrök is, akik havi 4-5 ügyeletet vállalnak napi 24 órában, és ilyen Szilágyi Judit is, aki az összes levelezésünket és a számlázásunkat végzi ingyen, örömmel.
Pályafutása során mekkora súlyú volt a legkisebb koraszülött gyermek, akit meg tudott menteni?
– 450 grammos volt, amikor megszületett, most pedig már 7 éves. De mellette több 500-600 grammos babát is megmentettünk már. A legfiatalabb koraszülöttek, akiken segíteni tudtunk, 24 hetesek. Öröm tudni, hogy ők is egészségesek, és otthon lehetnek a családjukkal.
A mai nap a koraszülöttekről és azok megmentőiről szól. A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány bankszámlaszáma: 54000131-11035374
