- hirdetés -

Budapesten jártak a Legendary Club aerobikosai, ahol a felnőtt versenyzők, Zsiga Bence és Héjjas Kitti mutathatták meg a tudásukat egy meghívásos versenyen.

– Évek óta nagyon jó viszonyt ápolunk a budapesti edzővel, így mindig örömmel érkezünk a versenyeikre. Nagyon büszke vagyok a versenyzőkre, mert Bencének ez volt a legelső versenye, Kitti pedig rutinos versenyzőnek számít, de teljesen új gyakorlatot kapott. Azért is hatalmas szó ez a két arany minősítés, mert új szövetség tagjai vagyunk, ahol új szabályok érvényesek, amely mutatja, hogy jó úton vagyunk.

A versenyen jelen volt egy nemzetközi bíró Csehországból is, aki Bence gyakorlatát megdicsérte és megmutatta, hogyan tudok neki és a csapatom többi tagjának a legjobban segíteni, hogy még jobban tudjanak fejlődni. Nagyon büszke vagyok a versenyzőkre, hiszen teljesítették a kérésem, ami így szólt: vigyék végig a gyakorlatot, még ha rontanak, akkor is élvezzék. Sajnos pont az őszi érettségi közepén van a többi tanítványom, így a többiek majd legközelebb bizonyíthatnak. Szeretem, hogy összetartó csapatom van, hiszen kora reggel már az otthoniak biztatták a csoportban versenyzőket – mondta Zsiga-Balogh Jenifer edző.

Zsiga Bence elmondta, a felkészülés alatt nagy nyomást helyezett magára, próbálta az edzésekből kihozni a maximumot, hogy minél jobb gyakorlatot tudjanak bemutatni. Ezáltal ez egy kemény, de szórakoztató időszak volt, amelyen az egyesület több tagja és edzője kísérte végig. Nagyon furcsa és szokatlan volt számára az új közeg, a karate versenyek megszokott hangulata miatt. Viszont, ahogy teltek az órák, egyre jobban érezte azt, hogy megérkezett és azt a sportot kezdte el versenyszerűen csinálni, amit teljes szívéből szerethet és élvezhet.

Hozzátette, nagyon sok még a javítanivaló, ezáltal nagyon sok edzés vár még rájuk, viszont amit a legnagyobb pozitívumnak érzett a megmérettetésben, hogy a többi sportegyesület edzője és a bírók is nagyon segítőkészek voltak és tárt karokkal fogadták őket mindennel kapcsolatban. Bízik benne, hogy a későbbiekben hasonlóan színvonalas erőpróbákon vehetnek majd részt.

A budapesti verseny teljes mezőnye (Fotó: egyesület)

– Sok idő telt el a legutóbbi verseny óta, ezért az is kihívás volt, hogy visszaszokjak az eddigi versenyhelyzethez. A felkészülési időszak kemény volt, hullámvölgyekkel teli, viszont az edzőm és a csapattársaim biztatása segített ezeken túllendülni. Mindemellett élvezetesen és szórakoztatóan telt. Szerintem elengedhetetlen az egyensúly a fáradhatatlan munka és a jó hangulat között. Ez volt az első olyan versenyem, ahol már magasabb elemekkel és gyakorlattal indultam – nyilatkozta Héjjas Kitti.

A Legendary Club versenyzője elárulta, teljes mértékben pozitív élményekkel tért haza. Remek volt a szervezés, mindenki kedves és segítőkész volt. Ami a gyakorlatát illeti, örül neki, hogy végig tudta vinni úgy, ahogy előtte edzőjével megbeszélték. Bízik benne, hogy továbbra is így tesz majd a későbbiekben, annak meglesz az eredménye.
– Messze még a cél, de láttuk a hibákat, a jövőben pedig már külföldön szeretnénk bizonyítani – tette hozzá Zsiga-Balogh Jenifer.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.