- hirdetés -

Egy év kihagyás után rendhagyó módon és új helyszínen, a CsabaParkban rendezik meg a 25. Csabai Kolbászfesztivált október 29-31. között. A részletekről Hégely Sándort, a fesztivál igazgatóját kérdeztük.

Tavaly a pandémia miatt elmaradt, azonban rendhagyó módon, de ismét megrendezik Békéscsabán a Csabai Kolbászfesztivált. A hagyományőrzésen és a kolbászkészítés eszenciáján lesz idén a hangsúly. Asztalfoglalásra nincs lehetőség, kolbásztöltő bemutató lesz, ami meghívásos alapú.

Eddig minden évben 500 csapat vett részt a kolbászgyúrásban, idén a járványügyi helyzetre való tekintettel 50 csapat lesz pénteken és szombaton, továbbá a zsűri nem fog kóstolni – árulta el az OrosCafénak a változásokkal kapcsolatban Hégely Sándor.

Hégely Sándor, a Csabai Kolbászfesztivál igazgatója (Fotó: OrosCafé)

Lesz viszont töltöttkáposzta-főző bemutató, nemzetközi szárazkolbász verseny, disznóvágás bemutató de a résztvevők a helyi termékek közül is válogathatnak.

A helyszín idén teljesen új – az igazgató elmondta, hogy egy sokkal szebb és jobban kialakítható helyre költözik a fesztivál. Az eddig legnagyobb, több mint 5 ezer négyzetméternyi területet elfoglaló sátor lesz felállítva, és egy nagyszínpad. Ennek köszönhetően még több programot sikerült szervezni a háromnapos rendezvény idejére.

A színpadon egymást követően az eddigi évekkel ellentétben nem kettő, hanem három nagykoncert is lesz.

A 25. Csabai Kolbászfesztivál részletes programja:

(x)

A fellépők között szerepel a Budapest Bár, Kowalsy meg a Vega, Bagossy Brothers Company, és a Magna Cum Laude. A koncertek mellett gyermek programokkal is készülnek az egész fesztivál ideje alatt. A harmadik napon családi nap lesz, így a belépés ingyenes mindenki számára.

– A szakmai rész egyik legfontosabb eleme a szárazkolbász verseny. Ezúton üzenem minden orosházinak, hogy nagyon sokszor nyertek a versenyen, szóval ne felejtsék el leadni a kolbászokat és nevezzenek a versenyen -zárta Hégely Sándor.

(x)

A leadási határidővel és a további részletekkel kapcsolatban a Csabai Kolbászfesztivál honlapján tájékozódhat.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.