- hirdetés -

A „Dr. László Elek Díj Orosháza Egészségügyéért” elismerést vehette át államalapításunk ünnepén Dávid Zoltán polgármestertől Dr. Száváné dr. Boda Judit főorvos.

A doktornő, az egyetem elvégzése után belgyógyász-, üzemorvostan-, és háziorvostan szakorvosként szerzett szakképesítést.

Lassan 4 évtizede áll tudásával a lakosság szolgálatában. Körzetéhez sok beteg tartozik, nagy a létszám, földrajzi határoktól függetlenül. Kapcsolata velük közvetlen, segítőkész, megértő. A főorvos asszony mindig fontosnak tartotta az emberek egészségtudatos nevelését is.

Az orvosok kollegiális vezetőjeként is sok éven át tevékenykedett, sok-sok ügyeletben végzett szolgálatot, éjjel-nappal. A COVID-járvány kezdetétől fogva önfeláldozóan, magát nem kímélve gyógyított és oltott.

Munkája mellett mindig szeretettel összetartotta családját. Férje is orvos, két – ma már felnőtt gyermeke van. Mint elmondta, az önkormányzat leveléből értesült az elismerésről:

– Nagy és nagyon örömteli meglepetés volt számomra a kitüntetés híre. Nagyon boldog voltam. Nem vagyok tősgyökeres orosházi, de a tavasszal már negyven éve lesz, hogy itt dolgozom szívvel lélekkel és itt élek. Úgy érzem, ez a negyven év engem orosházivá tett. Nagyon szeretem csinálni, amit csinálok és külön boldogság, hogy ezt a munkát így, ilyen formában, városi szinten is elismerik.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.