- hirdetés -

18 évesen indult, azóta pedig egy életformává vált az angol és a német nyelv oktatása Rajki Zsolt számára. Nyelviskolájában igyekszik 21. századi módon tanítani, kezdő és haladó szinten egyaránt. Tanulói rendkívül sikeresen alkalmazták a nála megszerzett tudásukat akár állásinterjúkon, akár egy nyelvvizsga során.

– 18 éves voltam, leérettségiztem és gyorsan szerettem volna pénzt keresni a nyaraláshoz. Tudtam valamennyire angolul és németül, eredetileg akkor még csak az utóbbit szerettem volna tanítani, mert abból jobb voltam. A hirdetést édesapám adta fel, ő pedig a német mellett az angolt is belefogalmazta a hirdetésbe, és az első jelentkezők angolul szerettek volna tanulni. Így kezdődött minden, azóta viszont az életem részévé vált.

Az első tanítványom például azóta angoltanár lett a helyi gimnáziumban. Nagyon hamar megszerettem a tanítást, annyira, hogy még az egyetemre jelentkezésem előtt is eltöltöttem vele 2-3 évet. A tanulmányaimat így már ez határozta meg. Egyetemi éveim során is volt állandóan 20-25 diákom – mesélt a kezdeti időszakról Rajki Zsolt.

Magát a nyelviskolát mintegy 20 évvel ezelőtt építtette fel, előtte ő is úgy kezdte, mint a legtöbb magánórákat adó tanár: a nappaliban.

Fotó: Horváth Bence

Miért kell nyelvet tanulni?

Rajki Zsolt szerint több okból is. Egyrészt magánemberként –  hiszen sokan szeretnek utazni –  egy vagy két nyelv ismerete nagyobb magabiztosságot adhat valakinek mind a szervezés, mind az útlebonyolítás során. Nagy élményt nyújt, ha el tudsz olvasni egy könyvet az eredeti nyelven vagy meg tudsz nézni egy filmet, sorozatot. Teljesen más élményt nyújt, mint a magyar szinkron, amit egyébként szintén kedvel.

– Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy, annyiféle kultúrát ismersz meg. Ha ez így van, sokkal empatikusabbá és befogadóbbá válhat valaki. Én nemcsak a nyelvet, hanem az ahhoz tartozó kultúrát is tanítom. Az összes tanulómmal igyekszem baráti viszonyt kialakítani. Ha fiatalokat tanítok, ők a pályaorientációban, életvezetésben is várnak tőlem tanácsokat és őket is segítem mindig a legjobb tudásom szerint ilyen téren is, például egy állásinterjúra felkészülni. Ez persze a felnőtt tanítványokra is vonatkozik – árulta el.

Külön öröm számomra, hogy ezt a pályát a lányommal is meg tudtam kedveltetni, aki a biológia szak mellett az angol nyelvet is tanítja.

Fotó: Horváth Bence

21. századi módon tanulnak

Rajki Zsolt az angol és a német nyelv esetében is bármilyen szinten és bármely korosztályt  szívesen oktatja, a teljesen kezdőtől a legfelsőbb szintig. Mint mondta, igyekszik 21. századi módon tanítani, tehát az órákon a klasszikus elemek tanítása mellett filmeket, színházi előadásokat néznek, interjúkat olvasnak vagy hallgatnak és ezeket megvitatják, kielemzik.

Tanulói rendkívül sikeresnek számítanak az állásinterjúkon és nyelvvizsgákon is, hiszen a szóbeliken közel 100 százalékos az eredményesség, de az írásbeli esetében is 90 százalék felett van az eddigi mintegy 30 év távlatából.

– Teljes munkaidőben oktatok, ez azt jelenti, hogy rugalmas órarendet tudok mindenkinek kínálni. Vallom, hogy egy jó tanár akkor jó tanár, ha a diákját tiszteli, emberként kezeli és nem csak adatokat akar a fejébe tölteni. Az ilyen tanítás során kap is az ember a diákjától, ez egy ilyen kölcsönhatás.

Az angolról ugye nem kell külön is beszélni, hogy milyen fontos az ismerete, a németnél viszont fontos megemlíteni, hogy az Európai Unió mintegy 500 millió lakosából majdnem 100 millió ember német anyanyelvű – tette hozzá Rajki Zsolt.

Fotó: Horváth Bence

Tanteremben és online is oktat

A személyes oktatás mellett sosem okozott neki gondot az online formában történő tanítás. Mint mondta, ez nem a koronavírus-járvány miatt alakult így ki, mert már előtte is voltak tanulói, akik nem Orosházán éltek. Így pedig a tavalyi kényszerhelyzet sem érte váratlanul.
– Van olyan Angliában élő tanulóm, akivel azért beszélek hetente egyszer 45 percet, mert nincs kivel beszélnie ott kint angolul, mert a munkahelyén és a lakóhelyén is mindenki magyar – jegyezte meg nevetve.

Hozzátette, óráin olyan feladatokat csinálnak, ami érdekes és játékos. Úgy tanítja meg őket, hogy egy játéknak, egy komoly játéknak fogják fel a nyelvtanulást és ezáltal otthon is szívesen vegyék elő, foglalkozva az adott nyelvvel.

Rajki Zsolt Nyelviskolája
Gárdonyi Géza utca 8.
+36 30 668 6508
rzsolt1970@gmail.com
Facebook: Rajki Zsolt és Rajki Zsolt Nyelviskolája

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.