Csak az igazi harcosok képesek felállni a nulláról. Sőt, Ádám talán a mínusz egyről tette ezt meg. Össze is omolhatott volna, tengethetné az életét depresszióba süllyedve, ágyban fekve, de benne ennél sokkal több lakozik. Rengeteg harcot vívott már meg a 23 éves gádorosi fiú, és a legtöbből győztesen került ki. Többszörös magyar bajnok és Európa bajnoki ezüstérmes erőemelő ő, 2016-ban megnyerte az év sportolója díjat is. Aztán győzni tudott a halál felett, túlszárnyalta saját határait, és a hétvégén megmutatta, hogy ő még mindig az a Paczuk Ádám, akire 4-5 évvel ezelőtt hatalmas tehetségként tekintett az egész erőemelő-világ.
A szombati, Baján rendezett bajnokságon a Toldi színeiben Ádám a hat indulóból az 5. lett. Guggolásból 130, fekve nyomásból 50, felhúzásból pedig 150 kiló súlyt emelt. Büszke és boldog. Hozzáteszi, azért ésszel, felelősségteljesen tért vissza az edzések és versenyek világába. A hétvégi megmérettetésen a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke, Berke Loránd kiállított számára egy külön oklevelet is, melyen „A legnagyobb küzdő” felirat szerepelt. Hisz ő tényleg az. Megküzdött azért, hogy élhessen, hogy újra járhasson, hogy ismét beszélni tudjon. Ádám 2018 nyarán olyan súlyos autóbalesetet szenvedett, hogy 31 napon át feküdt mély kómában, lélegeztetőn. Eltört a farcsontja, a bokacsontja, a kulcscsontja, az összes bordája, törött bordái átszúrták a tüdejét, és a 20 éves fiú 5 órán át volt oxigénhiányos állapotban.
Képek a múltból
– Teljes mértékben elfelejtettem a baleset előtti életemet. Nem ismertem fel a családtagjaimat, csak elmondások és régi fényképek, videók alapján tudtam összerakni a múltamat. Később be-bevillant egy-egy régi emlékkép, de ezek csak töredékek voltak – mesélte Ádám, aki a fővárosi klinikai kezelések után a budakeszin található Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe került. Állapota egyre javult, hétvégente már haza is engedték, azonban az egyik ilyen alkalommal agyvérzést kapott, és a fél oldalára lebénult.
– Mindent újra kellett tanulnom, beszélni, írni, járni. Érdekes, hogy amikor szavakat mutattak nekem, én számokat olvastam ki belőlük. A jobb oldalam azóta sem jött rendbe, bár azt mondják, ez az agyamon múlik. Jobb kezes voltam, most viszont a jobb kezem és lábam olyan, akár egy roboté. Borzasztóan nehéz így élni a mindennapokat. Még az egyszerű feladatok is sokkal több időt igényelnek. Csak gondolj arra, hogy a sutább kezeddel kell fogat mosnod, fürdened, enned, öltöznöd. De már azért is hálás lehetek, hogy járni tudok. Sokáig ültem kerekesszékben, és megtapasztaltam azt, hogy a mi társadalmunk mennyire nem elfogadó. Kinevettek, gúnyoltak, fogyatékos hülye gyereknek neveztek. De már túlléptem ezen – folytatta.
Ádám baleset előtti rekordja 74 kg-os súlycsoportban guggolásban 230, fekve nyomásban 140, felhúzásban 240 kiló volt. A fiatal fiú egy éve kezdett el újra edzeni. Azt mondja, régebben még más volt a motivációja, meg akart felelni az edzőjének, a barátnőjének és az édesapjának is. Ma viszont már csak magának.
– A baleset után is tudtam: ha törik, ha szakad, én újra versenyezni fogok. Nekem ez az életem, otthagytam érte fiatalabb koromban mindent, az iskolát, a munkát, mert engem semmi más nem érdekelt. Havi egyszer feljárok Kathi Bélához Budapestre, ő ad számomra mindig újabb lendületet. Engem ez éltet, szeretem a súlyok szagát, a rozsdás rudakat. Nem lenne értelme a napjaimnak, ha nem jöhetnék le edzeni – mesélte.
Talán furcsa ezt hallani, de Ádám ha visszatekerhetné az időt, sem változtatna semmin. Azt mondja, legalább megtudta, kik az igazi barátai. Az érdekbarátok eltűntek, helyettük viszont megismert nagyon sok jószívű embert. Többük nevét a testén viseli, tetoválásai között ott van Egervári Sándor, Kathi Béla és Szabó Ági aláírása is. De találunk a karján egy furcsa, kissé krikszkraszkos kézírású szöveget is: „Anyukámat és Apukámat imádom.”
– Így nézett ki az első mondatom, miután újra megtanultam írni. Van itt mellette még egy, ami sokat jelent nekem. „Ennyi. B. Ennyi”. Mikor még a kórházban feküdtem, a nővér az ágyam mellett állva sorolta a dokinak, miben mennyit fejlődtem. Hasonló szintű dolgokra gondolj, minthogy önállóan meg tudtam már mozdítani a lábamat. A lista végén megszólalt a főorvos: „Ennyi?” Én erre csak annyit tudtam felelni: „Ennyi. B…meg. Ennyi” – tette hozzá mosolyogva.
Ádám tervei szerint jövőre újra versenyezni fog. Azt mondja, számára sosem az első hely volt a cél, hanem az, hogy a szám, amit kitűzött maga elé, meglegyen. Ha a 150 kilóért is megkapta volna az aranyat, ő akkor is megpróbálta volna a 170-et, mert mindig is magát akarta legyőzni. Ő már bebizonyította, hogy bármire képes, hisz ekkora elszántság és akaraterő csak egy igazi bajnokban lakozhat.
