Olyan harmónia tükröződik a képeiről, mint amilyen a lelkében él. Amit ő alkotóként szeret, az a tisztaság, a szépség és a természetesség. Nagyné Sinka Erzsébet mesél festményeiről.
Erzsébet 1995-ben kezdett el festeni. Előbb Fekete Jánoshoz járt a helyi rajzstúdióba, majd később Pribék Endre szárnyai alatt folytatta a munkát. Az utóbbitól megtanult egy nagyon fontosat.
– A tanár úr azt mondta nekünk: „Ha van néhány szabad perced, nézz széjjel magad körül, vagy nézz fel az égre! Sosem látsz két egyforma fát vagy két egyforma felhőt. A természet sohasem mutatja kétszer ugyanazt az arcát.” Ezt nagyon megjegyeztem, és megtanultam azt, hogy tele van a környezetünk csodákkal. Nekünk nincs más dolgunk, csak hogy észrevegyük azokat – mesélte Erzsébet.
Közel 10 éve került be az Orosháza Festők Csoportjába, és lett tagja az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesületnek (OKKE). Festeni elmondása alapján egyszerűen azért kezdett, hogy egy kicsit feldobja a lakását. Az első alkotása Bambit, az őzikét ábrázolta, és mivel ez a kép sok kedves és pozitív visszajelzést kapott, Erzsébet úgy döntött, komolyabban is beleveti magát a festészetbe.
– A művészeti iskola indított a felnőttek számára egy képzőművészeti szakot, ahol rajzolni, festeni, grafikázni és linó metszeteket készíteni tanultunk. Ezt követően az interneten képeztem magam tovább, illetve több festőtáborok aktív résztvevője lettem. Idén Szilvásváradra is megyek egyre, és nagyon várom az OKKE nyár végére tervezett egyhetes festőtáborát is – mesélte.
Ha lát maga előtt valamit, ami a szívét-lelkét megérinti, akkor azt meg kell festenie. Most például a néhány nappal ezelőtt Orosházára lecsapó vihar inspirálta a legutóbbi képét. Nagyon szereti a Körös vidékét, ott született, így többször meg is örökítette már azt. De rengeteg virágot ábrázoló alkotást is láthatunk a lakásban, korábban pedig Pribék tanár úr hatására két évig csak lovakat festett.
– Meg lehet mondani, mely képeim születtek a Covid idején. Ezek borultabbak, viharosabbak, másabbak. Bár a gyerekeim azt szokták mondani, hogy Anya, akkor fess, mikor mérges vagy vagy szomorú, mert nekünk azok tetszenek. Nekem hiányoznak az emberi, társas kapcsolatok, a közös beszélgetések. Mindig itthon, bezárva lenni, az utcán is csak maszkban közlekedni úgy, hogy meg sem ismerjük emiatt egymást az utcán, elég lehangoló. De most már nagyon remélem, hogy vége lesz ennek az időszaknak, és újra elkezdődnek a munkálatok a festőcsoportunknál is – jegyezte meg.
Erzsébet több mint 500 képet festett eddig, és ebből rengeteget, több mint 300-at elajándékozott. Már a lakásában alig férnek az alkotások, de ez számára nem gond, mert mindig talál helyet (ha másnál is) az újabbaknak. Számára a festés egy gyógymód. Kiadja általa magából a félelmeit, gondjait, fájdalmait, és helyükre a béke és a nyugalom érzése kerül.
– Az utóbbi pár évben nagyon sok budapesti képet festettem, a nagyobbik gyermekem ott él, és gyakran járok fel hozzá. Megfestettem már a Lánchidat, az Országházat, a régi Nagy Imre szobrot, és itt láthatod köztük az egyik személyes kedvencemet, a „Kiskirálylány” szobrot ábrázoló munkámat is. Nagyon szeretek egy festményen egy tónust használni. Sokkal nehezebb így dolgozni, nehezebb árnyalni, hogy több dimenzióban elevenedjem meg a kép, de épp ezért izgalmas is, hiszen kihívást jelent. És én nagyon szeretek új dolgokat tanulni – emelte ki.
Fotók: Horváth Bence
