- hirdetés -

Balázs a Vörösmarty iskola 7. osztályos tanulója. Mondanom sem kell, hogy eddig minden évben kitűnő tanuló volt, és természetesen már több országos verseny végén a győztesek közt olvasták fel a nevét. Ennyit elöljáróban…Tehetséges diákokat bemutató sorozatunkban ezen a héten őt ismerhetik meg egy kicsit közelebbről olvasóink.

– Már óvodás korában észrevettük, hogy milyen okos. Háromévesen szinte az összes autómárkát felismerte, ötévesen pedig ügyesen olvasott, és szépen számolt – mesélte édesanyja, Czombos Lili.

Igazuk is lett. Balázs iskolástársaival a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján többször is első lett, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen csapatban szintén a megyei első helyet zsebelték be. A hetedikes fiú a városi Arany Dobókocka versenyt tekintve első és második hellyel is büszkélkedhet, a Kalmár László Matematika Versenyen pedig megyei második lett. A Nagy Digitális Kaland informatika versenyen megyei fordulóján csapatban kétszer is győzött, az országoson pedig hatodik lett. Szintén csapatban a Gábor Dénes Emlékversenyen az 5. helyet szerezték meg.

Balázs országos első lett egy informatika versenyen (Fotó: Horváth Bence)

– Régebben a matek volt a kedvencem, most már viszont az informatika. Ötödikes koromban Vargáné Gyömrei Anita, az informatikatanárom és osztályfőnököm készített fel a Kozma László Informatikai versenyre, ahol országos első helyezést értem el. Erre vagyok a legbüszkébb. Nagyon szeretem az informatikát, nemcsak játszani szoktam a számítógépen, hanem programozni is. Önszorgalomból is csinálok kisebb animációkat, programokat, ötödikben készítettem például Scratch programozási nyelvben kisebb animációkat Petőfi János vitézéhez – mesélte Balázs.

Ebben a suliban nagyon erős az informatikaoktatás

Az órák után délutánonként az iskola szakkörein képzi magát tovább Balázs. Azt mondja, a robotika, a Makerspace és a média szakkör számára hobbi, nem kötelezettség. Itt programoznak, terepasztalt készítenek, a 3D nyomtatóba projekteket terveznek, és az iskola lézervágójával is ügyeskednek a gyerekek.

Tervei szerint szoftverfejlesztőnek tanul tovább (Fotó: Horváth Bence)

Balázs nemrégiben egy pályázatra készített egy robotot, mellyel győzelmet is aratott. Az itt nyereményként kapott három Scottie Go programozásos, interaktív társasjátékból kettőt az iskolának ajánlott fel. A gyerekek informatika órán nagy örömmel használják ezeket.

Szíve mélyén játékprogramozó szeretne lenni

– Azt szeretem az informatikában, hogy a segítségével megvalósíthatjuk az álmainkat, igazából bármit, amit csak el tudunk képzelni. Ha elballagok a Vörösmartyból, Békéscsabára szeretnék menni szoftverfejlesztő és -tesztelő tagozatra, aztán persze egyetemre informatika szakra. Őszintén szólva szívesen lennék játékprogramozó, vagy akár szoftverfejlesztő is – tette hozzá.

A kapott nyeremények közül kettőt az iskolájának ajánlott fel (Fotó: Horváth Bence)

Balázs hangszeren is játszik, négy éve tubázik, ezzel is ért már el nagyon szép eredményeket, például a Békés Megyei Mélyrézfúvós versenyen III. helyezett lett. A tanárai szeretik mindkét iskolában, a Vörösmartyban és a Liszt Ferenc zeneiskolában is, hiszen mindannyian egy segítőkész, szorgalmas, illedelmes fiúként ismerik őt. Balázs igazi közösségi ember, aki összetartja az osztályt. Ha széthúzás vagy veszekedés van, ő mindig megpróbálja a feleket kibékíteni, és azt tapasztalja, hallhatnak is rá a többiek. Osztályfőnöke szerint jó hatással van a társaira, példaként jár előttük lelkesedésével és strapabírásával, úgyhogy büszke rá ő is, akárcsak a szülei.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.