- hirdetés -

Az orosházi Kéknefelejcs Cukrászda teraszán történt az a rablási kísérlet, amiről korábban írtunk. A tulajdonost jó érzéssel töltötte el, hogy az egyik vendég megvédte a másikat.

A mozgásán látszódott, hogy részeg, ezt mondta portálunknak az elismert cukrászmester, Pityuk János arról a 31 éves orosházi férfiról, aki megpróbálta elvenni egy teraszon ülő vendég mobiltelefonját és táskáját. Azt mondta, ők semmit nem vettek észre az egészből, mivel a teraszra pont nem lehet látni a kiadópult mögött állva, így meglepődtek, amikor megjöttek a rendőrök.

A Kéknefelejcs Cukrászda terasza, fotó: Kovács Lajos

A bűncselekmény felgöngyölítését nagyban segítette, hogy a cukrászda egy biztonsági kamerát üzemeltet, amelyen keresztül az egész eseményt végig tudták nézni a nyomozók.

A cukrászmester annak örült, hogy nem volt közönyös a másik asztalnál ülő vendég, hanem azonnal segített a nőnek, akit ki akart fosztani a támadója.

Jól jött a biztonsági kamera (Fotó: Kovács Lajos)

Ahogy írtuk is, a férfi – akivel egy kiskorú gyerek is volt, árulta el nekünk Pityuk János – , rögtön a nő segítségére sietett és sikerült visszaszereznie a táskát és a mobilt is a részeg férfitól. Pityuk János azt mondta, a kamerafelvételen látottak szerint a kislány, aki a segítővel volt, nagyon büszke volt utána a – feltehetően – rokonára, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen egy bajba jutott embertársának.

Kiemelt képünkon Pityuk János cukrászmester nyilatkozik az OrosCafénak, fotó: Kovács Lajos

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.