Javarészt családtagok, barátok utazásain megörökített fotókból dolgozik, de képei még a valóságnál is mosolygósabbak, színesebbek. Szinte hihetetlen, de autodidakta módon tanult meg festeni, sőt 30 éven át pihentette is az ecsetet a fiókban, mert időközben beleszeretett a fafaragásba. Manapság viszont újra a vászonra tükrözi a lelkét, úgy vélem, az érdeklődők legnagyobb örömére.
Életképek, utcarészletek, csendéletek sora fogadott minket az orosházi festők Zombai utcai műtermében, amikor Csík Ferencet látogattuk meg alkotás közben. A hegyvidék, a Tokaj környéki táj (ahol egyébként született), a Zemplén, a Bükk, ahová így oly sokszor vissza is jár, meg-megjelenik egy egy csodálatos olajfestményen. Mellette a világ számos pontjáról érkezik hozzá fénykép, melyek alapján szintén vágyat érez az alkotásra.
– Negyven évvel ezelőtt a Fiatal Orosházi Festők Csoportjában asszisztáltam. Ellestem a nagyoktól a technikákat, volt rá lehetőségem, hiszen igen gyakran, hetente összejöttünk. A hasonló stílusban alkotó nagyokhoz fordulhattak a kezdők, tőlük tanultunk mindent, és persze mellette autodidakta módon fejlesztettük magunkat. Aztán volt harminc év, mikor a fafaragás szerelmese lettem, annak fortélyait is önszorgalomból, magamtól tanultam meg. Féldomborműveket készítettem, például tükörkereteket, széktámlákat, komódokat, és még sokféle bútort – emlékezett vissza.
Fotók: Horváth Bence
A régiek közül csak ketten maradtak
Vissza a festészethez 2012-ben talált. Egy kedves ismerőse bátorította arra, hogy vegyen részt a Szilasi-Horváth Tiborék által rendezett amatőr alkotók kiállításán. Ezt követően Csík Ferenc visszatért az Orosházi Festők Csoportjához is, ahol már a régiek közül csak Horváth Jánost és F. Varga Máriát találta.
– Az utóbbi pár évben belevetettem magam szívvel-lélekkel a festészetbe. A család is biztatott, hogy próbáljam meg újra, bár azért vannak kritikus szeműek is a hozzátartozóim között. A vírushelyzet miatt többet voltam otthon, így több időm is maradt festeni. Szeretem a mosolygós tájakat, az őszi színeket, a narancsot, a pirosat. Kapok egy fényképet, ránézek, és aztán a fantáziám alapján színezem és formálom a tájat. Kedves téma számomra a víztükör, szeretem megfesteni a víz felszínén megcsillanó fényeket – mesélte.
Fotók: Horváth Bence
A kép mögött ott a történet
Idilli tájak sora tárult elénk a műteremben. A falusi életet ábrázoló festményeket készítve Csík Ferenc nosztalgiázik is, azt mondja, a gyerekkori emlékeit viszi bele ezekbe az életképekbe. Egyik különleges festménye pedig egy újságcikk illusztrációja alapján készült.
– Ez is egy impresszió. Az élet alkonyán lévő, idős asszonyt ábrázoló fotó nagyon megfogott. Látszik a testtartásán, hogy már meggörnyedt a munkától, hogy hosszú évtizedeteket dolgozott végig. Nagyon kedves számomra ez a kép, hiszen az asszony alakjára nézve olyan, mintha egy egész élet jelenne meg előttünk – jegyezte meg.
