Olyan élvezettel tud mesélni az ifjú pilóta a repülés szépségéről, hogy hallgatója szinte látja maga előtt a naplementében árnyalatot váltó felhőket, vagy épp az éjszaka sötétjében a „karnyújtásnyira lévő” csillagokat.
Hanyecz Erik orosházi srác. Bő húsz éve a Vörösmarty iskolában ismerkedett meg az írás-olvasás rejtelmeivel, majd az okos és szorgalmas fiú a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Ezután a főváros, konkrétabban a Budapesti Gazdasági Egyetem felé vezetett az útja, ahol közgazdaságtant tanult, de a harmadéven történt vele valami, ami mindent megváltoztatott.
– Norvégiába mentünk a családdal egy közös nyaralásra. Ott és akkor megfogalmazódott bennem a vágy, hogy szeretném megismerni a repülés mechanikáját. Furcsa, hogy ennyire későn kezdett el érdekelni ez az irány, a legtöbb pilóta ismerősöm már gyermekként megszállottja volt a repülőgépeknek, nálam viszont csak 21 évesen indult el ez a folyamat. Bár kiskoromban is sokat repültünk, és mindig élvezettel néztem a gépeket, örömmel jártam be a reptereket, mégsem jutott eszembe soha, hogy pilóta legyek. Egészen eddig a norvégiai útig, melyről hazatérve elkezdtem utánajárni, hol tudnám elsajátítani a szakmát – mesélte.
Két suli – nulla szabadidő
Erik a gazdasági egyetem mellett magánúton járt pilótaképzésre. Teljesen magával ragadta ez a világ. Örömmel vetette bele magát a repülés történetének tanulmányozásába, és később a még izgalmasabb témákba, a folyamat mechanikájának megértésébe.
– Nem igazán volt életem akkoriban, hiszen a két suli mellett semmi szabadidőm nem maradt. De ez nem érdekelt, mert imádtam, amit csinálok. Megszereztem a közgazdász diplomámat, majd miközben még a pilótaképzés tartott, egy repülőgép-szimulátorközpontban helyezkedtem el. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem itt, és később Budaörsön is, ahol egy kisgépes – kétszemélyes repülőt képzeljünk el – cégnél oktattam. Majd 2019-ben teljesült az álmom. Ez év elején már egy népszerű légitársaság pilótájaként Madridba vittem egy 189 fős utasszállító repülőgépet.
Az első út elég izgalmasra sikerült
– Élőben teljesen más élmény a repülőgépvezetés, mint ahogy az a könyvekben meg van írva. Nagyon rossz idő volt azon a napon, úgyhogy újoncként elég para volt az út. Viharba kerültünk, ráadásul este is volt, így miután leszálltunk Beauvaisba, egy darabig nem tértem magamhoz, és fejben még jó ideig a levegőben küzdöttem – emlékezett vissza.
Erik elmondta, minden repülésnél érzi a rá háruló óriási felelősséget, bár azt mondja, ma már könnyebb a helyzete a pilótáknak, hiszen 2001. szeptember 11. óta el vannak szeparálva az utasoktól. Korábban nyitva volt a pilótafülke ajtaja, be lehetett menni kérdezni, érdeklődni. Ma ez már nem lehetséges, így nincs is rajtunk akkora nyomás, melynek köszönhetően talán jobban is tudnak teljesíteni.
– A repülésnél a két legkritikusabb, legizgalmasabb pont a felszállás és a leszállás. Mikor rossz az idő, és a nagy oldalszél dobálja a gépet, akkor küzdeni kell rendesen. Bár elárulom, hogy én épp fordítva működök, mert általában ilyenkor szépen le tudom tenni a gépet, ha viszont nyugodt az idő, akkor biztos, hogy keményebben szállok le – mesélte.
A szuvenírvásárlásra nincs idő
Erik főként Európán belül repül, de előfordult már, hogy Marokkóba is vitt utasszállító gépet. Kiábrándított viszont abból az illúzióból, hogy munkájának köszönhetően megismerheti a fél világot, hiszen elmondta, egyáltalán nincs ideje a városnézésre. Miután leszállt a gép és kiszálltak az utasok, már nyomban készítik fel a repülőt a visszaútra, és 30 perc múlva indulnak is. Így maximum a repülőtereket csodálhatja meg.
– Úgy érzem, nagyon megtaláltam magam ebben a szakmában. El tudom képzelni, hogy ez egy nyugdíjas állás lesz a számomra. Szeretem a munkám, a közösséget, és imádok Airbust vezetni. Csodálatos hajnalban és naplementekor az a nyugalom, amit a pilótafülkében megélek. Csend van, felülről látom az országhatárokat. És éjszaka a csillagok magam felett….Az valami hihetetlen látvány – mesélte.
Annyi nehézség azért van a történetben, hogy Eriket oda küldik bázisra, ahol éppen szükség van rá. Jelenleg Tiranában, Albániában teljesít szolgálatot, de nagyon reméli, hogy hamarosan visszahelyezik Budapestre. Ettől függetlenül boldogan végzi munkáját, melynek nem mellesleg szerelmét is köszönheti. Élete párját ugyanis egyik munkatársában, a cégnél stewardessként dolgozó Annában találta meg.
