- hirdetés -

Már közel egy éve kapható koronavírus-gyorsteszt, azonban csak pár napja érhető el magánemberek számára is. Dr. Csiki Csaba szakgyógyszerész úgy látja, a vártnál kisebb érdeklődés övezi a teszteket, azonban néhány darabot minden nap értékesítenek.

Január 25-e óta a gyógyszertárakban is elérhető a koronavírus-gyorsteszt, amelyet eddig csak szakemberek vásárolhattak meg. A csomag tartalmaz egy szúróeszközt, egy pipettát, egy tesztkazettát, valamint egy reagens anyagot. A használata egyszerű, 15 perc alatt pedig kiderülhet, hogy fertőzöttek vagyunk-e, vagy átestünk-e a betegségen, a teszt pontossága pedig megközelíti a száz százalékot. Az eredmény legfeljebb 20 percig látható a tesztkazettán.

Dr. Csiki Csaba szakgyógyszerész elmondta, a használat egyszerűségét leginkább a jól ismert terhességi tesztekhez lehet hasonlítani.
– A teszt az antitestek jelenlétét tudja kimutatni a vérből. A teszten megjelenő csíkok azt mutatják meg, hogy a beteg volt-e fertőzött, illetve jelenleg fertőző-e –nyilatkozta a gyógyszerész.

Hozzátette, a vártnál kisebb az érdeklődés a gyorstesztek iránt, egyelőre naponta három-négy darabot értékesítenek. Csiki Csaba elmondta, egyelőre még az üzletek ellátása is akadozik.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.